A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Péksütemények. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Péksütemények. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 14., kedd

Cukros csiga





Hozzávalók (6 nagyobb darabhoz):

300 gr liszt
30 gr vaj
22 gr élesztő
1 dl langyos tej
30 gr cukor
fél kávéskanál só
1 tojás
1 csipet reszelt citromhéj
1 tojás sárgája a tetejére
kristálycukor megszórni

A lisztben elmorzsolom az élesztőt, hozzáteszem a cukrot, sót, tojást, citromhéjat, majd beleöntöm a tejet. Félig kidolgozom. Akkor beleteszem a puhább vajat, és pár perc alatt kidagasztom. Megszórom egy kevés liszttel, letakarom és meleg helyen 30 percet kelesztem. Enyhén lisztezett felületre húzom, és rudat formázok belőle. Harmadolom, majd mindet ketté vágom. Hat darabkát kapok belőle. Tenyerem közé fogom, és olyan 50 centis nudlit sodrok. Ha túl lisztes lenne, kis vízzel nedvesítem a tenyerem, ha meg tapad, kissé lisztezem. Sütőlemezre tett papíron csiga formában feltekerem, úgy hogy hogy nem hagyom összeérni, hanem fél-egy centit hagyok a tészták között, és csak a végét símítom egy kis vízzel hozzá. Én mindig nedvesebb tésztával dolgozok, így könnyebben összetapad. Megkenem kicsit vízzel, és letakarva még 30 percet kelesztem. Ezalatt előmelegítem a sütőt 180 fokra. Mielőtt betenném, megkenem tojássárgával, és megszórom cukorral. Olyan 15 perc alatt pirosra sülnek.

2012. szeptember 29., szombat

Magvas császárzsemle


Jó régen nem sütöttem semmit, amit gyurmászni kéne. Kicsit kísérleteztem ma az anyagokkal, mert mindig olyat szeretnék, ami belül könnyed, kívül enyhén roppanós. Na ez nem az. Ehető, de messze nem az a minőség amire vágyom. (Sóval nem spórolni, mert rém ízetlen lesz!)



Hozzávalók:

30 dkg liszt
5 dkg graham liszt
2,5 dkg élesztő
1 evőkanál olaj
1 jó kávéskanál só
2,5 dl langymeleg víz
1 evőkanál lenmag
1 teáskanál szezámmag


Először az élesztőt morzsolom a tálba. Kevés vízben feloldom, majd a többit is hozzáöntöm. Belemérem a többi hozzávalót, és jól kigyúrom. Letakarva 30 percet kelesztem. Begyújtom a sütöt 200-220 fokra, melegedjen, míg formázom a zsemléket. 
Enyhén lisztezett felütre húzom a tésztát. Egy vaskos pizzává nyomom. Középen kettévágom, majd mintha igazi pizzát szelnék, 3-3 részre vágom (szóval 6 "pizza szeletet" kapok). Úgy formázom gömbbé a két kezemmel, hogy folytonosan körbehaladva belűlről kifelé alágyömöszölöm a széleit. A munkafelületre téve lapos kerekké nyomkodom, a széleket a tenyerem külső éleivel egyenletessé formázom. Akkor egy kanál élével középről kifelé 5 félkörívet nyomok. Sütőpapíros lemezre teszem. Megkenem egy kis vízzel, megszórom magokkal, és újra 10 percet hagyom kelni. 15 perc alatt enyhén piroskásra sütöm. Rácsra teszem hűlni.



2012. június 11., hétfő

Grahamlisztes kifli



Hozzávalók:

25 dkg liszt
25 dkg graham liszt
2,5 dl tej
2 dkg friss élesztő vagy 7 gr száraz
1 teáskanál (barna)cukor
0,5-1 dl tej
2 teáskanál só

Az élesztőt felfuttatom a langyos cukros tejben, majd a többi hozzávalóval együtt nem túl ragacsos észtává gyúrom. Ezért csak fokozatosan adom hozzá a tejet. Letakarva, meleg helyen egy órát kelesztem. Kézzel kicsit átgyúrom és rudat formázok belőle, amit előbb félbe, aztán azt is félbe, és újra ketté vágom. Így lesz nyolc darab belőle. Egyenként gombócokká formálom (nagyjából, nem kell tökéletes), és olyan fél centi vastag körökké nyújtom. Feltekerem, és kifli formára hajlítom. Szilikonos lappal vagy sütőpapírral bélelt tepsire pakolom, és még fél órát kelni hagyom. 200 fokra állítom a sütőt, beleteszem a kifliket (a sütővel melegszenek fel), és 25-30 perc alatt készre sütöm. Akkor jó, ha megpirultak. Sütőrácson hagyom kihűlni.



2012. április 17., kedd

Császárzsemle - keményítős


Néha a szükséggel jönnek a legjobb ötletek. Így ma is, amikor nekiálltam volna egy újabb adagnak, viszont liszt az épp csak lötyögött valamennyi a zacskó alján. Megoldás után kellett néznem. Szerencsémre mindig tartok itthon egy kis kukorica keményítőt. Gondoltam kipótlom vele a lisztet, belehalni csak nem fogok! Még élek. A zsemi pedig nem is lett olyan rossz. Kezdetben furcsa összeállítani, mert "nyikorog" a tészta, de mikor kezd eldolgozódni, nagyon kellemessé válik, mintha kenyérliszt lenne. Mikor pedig formázásra kerül a sor, annyira lágyan gyurmaszerűvé alakul, hogy az ember csak nyomkorászná és nyomkorászná. Ki fogom próbálni más péksüteményekben is, szerintem érdemes tenni hozzájuk.


Hozzávalók (8 darabhoz):

30 dkg liszt
15 dkg kukorica keményítő
2,5 dkg élesztő
bő 1 kávéskanál só
bő csipet cukor
3 dkg puhább vaj
2,5 dl langyos víz

A lisztet elkeverem a keményítővel, cukorral, sóval. Belemorzsolom az élesztőt és a vajat.  Beleöntök két decinyi vizet, a többit fokozatosan, ahogy felveszi. Jól kidagasztom, majd letakarva 30 percet kelesztem. Nyolc darabra osztom, gombócot formázok, majd koronggá nyomom. Egy kanál élével öt részre osztom szélforgó alakban -nem kell átvágni a tésztát. Sütőpapíros lemezre teszem, majd letakarva 20 percig kelesztem. Sütés előtt vízzel lekenem a tetejüket. Előmelegített sütőben 220 fokon olyan 10-15 perc alatt kisütöm.

2012. április 12., csütörtök

DNK kenyérlisztből




Ha már volt itthon, gondoltam megpróbálom a DNK-t ebből sütni, lesz-e köztük különbség? Nincs.   Kidolgozásnál szebb a tészta - már amennyit kell vele mojolni-, de a végeredmény ugyanaz. Úgyhogy, aki azért nem vág bele, mert nincs kenyérlisztje, nyugodtan belekezdhet símából is. Semmivel sem szebb vagy jobb tőle. Ez, a mostani képeken kenyérlisztes, itt megtaláljátok a símalisztes változatát. Különbség? Semmi. 




2012. április 7., szombat

Briós


Aki már evett valaha  házi brióst, bizonyára nem áll nála az utolsó sorban a péksütemények listáján. Édes, mosolygós csigácskák, kiváló hétvégi ébresztő a családnak egy jó tejeskávéval, kakaóval. Ez inkább próba adag, aki több főre készítené,  a dupláját vegye mindenből.  A jégcukorral óvatosan, mert előszeretettel potyorászik le a tetejéről evés közben. Ez szebb, a kristálycukor praktikusabb.


Hozzávalók (8 darabhoz):

25 dkg liszt
3 dkg vaj
2,2 dkg élesztő
1 dl langyos tej
3 dkg cukor
fél kávéskanál só
1 tojás
1-2 csipet reszelt citromhéj
1 tojás sárgája a tetejére
jégcukor vagy kristálycukor megszórni

A lisztben elmorzsolom az élesztőt, hozzáteszem a cukrot, sót, tojást, citromhéjat, majd beleöntöm a tejet. Félig kidolgozom. Akkor beleteszem a puhább vajat, és pár perc alatt kidagasztom. Megszórom egy kevés liszttel, letakarom és meleg helyen 30 percet kelesztem. Enyhén lisztezett felületre húzom, és rudat formázok belőle. Középen kettévágom, aztán azt is középen, majd mégegyszer. Nyolc darabkát kapok belőle. Tenyerem közé fogom, és nudlit sodrok. Ha túl lisztes lenne, kis vízzel nedvesítem a tenyerem, ha meg tapad, kissé lisztezem. Csiga formában feltekerem. Én mindig nedvesebb tésztával dolgozok, így könnyebben összetapad. Sütőpapíros tepsire helyezem, megkenem kicsit vízzel, és még 30 percet kelesztem. Ezalatt előmelegítem a sütőt 175-180 fokra. Mielőtt betenném, megkenem  tojássárgával, és megszórom cukorral.  Olyan 15-20 perc alatt pirosra sülnek.


2012. április 2., hétfő

Kalács



Hozzávalók:

50 dkg liszt
2 dl tej
4,2 dkg élesztő
6 dkg vaj
5 dkg cukor
1 teáskanál só
2 egész tojás 
1 tojás sárgája a tetejére

A liszthez hozzáteszem az elmorzsolt élesztőt, a sót, cukrot, langyos tejet és pár percig dagasztom, majd belekockázom a vajat, és teljesen símára dagasztom vele. Kevés liszttel megszórom, és konyharuha alatt 30 percet kelesztem. Lisztezett felületre szedem, kicsit elnyomkodom és három részre osztom. Olyan 30 centi hosszúra nyomkodom, két végét behajtom, majd mint egy piskótatekercset feltekerem. Három ilyet készítek. Középen keresztbe teszem őket és összefonom. Sütőpapíros lemezre vagy tepsire teszem. Megkenem vízzel, és még 30 percet kelesztem. 
175 fokra előmelegítem a sütőt, és mielőtt betenném a kalácsot lekenem a tojás sárgájával.  20 perc után fóliát teszek a tetejére, nehogy megégjen. Még 15 percig sütöm. Nekem kicsit túlsüt a sütőm, ezért az utolsó 15 percre picit visszaveszem a hőt. Ha kihűlt, felvágom.
A kalácskészítés menetét megnézhetitek itt  videón.




2012. március 13., kedd

Croissant narancsmarcipánnal töltve

Amikor a múltkor croissant-t készítettem, ebből is lett pár darab. Mire elfogyott az utolsó is, rájöttem, teljesen a Kossuth kiflire emlékeztet az íze. A tészta receptjét nem írom le újra,itt megtaláljátok.



Hozzávalók (6 darabhoz):

8-10 dkg marcipán
2 evőkanál narancslekvár
4 kanál cukor
3 kanál porcukor
kb. negyed-fél citrom leve

A marcipánt kisebb darabokra vágom és elkeverem a lekvárral. A tészta vastagabb felére halmozok belőle, de arra gondolni kell, hogy meg fog dagadni, ezért kinyomja majd a töltelék egy részét. Ezért nem érdemes túl nagy mennyiséget adagolni, és szorosan feltekerni. Ugyanúgy járok el, mint a síma croissant-nál, vagyis megkenem vízzel, és még 30 percre hűvös helyre (lehet hűtő is) teszem. 180 fokra melegítem elő a sütőt. Mielőtt betenném, tejjel bőven átkenem, és olyan 25 perc alatt készre sütöm. Míg sül, elkészítem a szirupot: négy kanál cukrot három kanál vízzel sziruppá főzök. Mikor kiveszem a kifliket, rácsra teszem és még forrón átkenem vele. Gyönyörűen csillog majd! Ha kihűltek sűrű mázat keverek a porcukorból és citromléből. Egy kanálról folyatva áthúzom vele a kifliket. 

2012. március 10., szombat

Lapni




Miközben a hamburger zsemle után nyomozgattam, sikerült egy érdekes kis gyöngyszemet alkotnom. Eredetileg az akart lenni, és végülis ha fánkformával szúrom ki, arra is jó, viszont szerintem mellékágon a pacsnival is mutat némi rokonságot. Innen származtatom a nevét is, mert hasonlít rá ízében, kicsit állagában, na meg lapos is. Egy könnyed, édeskés és ruganyos tészta. Mire is jó? Például tökéletes szendvicsnek, munkába vagy gyereknek iskolába, kirándulásra, útra, bárhová magunkkal vinni.. Folpackot köré tekerni és usgyi. Nem lesz rágós, mint a zsemle, és elbírja a levesebb belevalókat is, mint a saláta, csemegeuborka, csak tegyünk egy lap sajtot a tetejére. Az édeset ugyanúgy vonzza: mézet, lekvárt, nutellát. A legjobb frissen, sütés után, melegen. Akkor natúrban is, minden hozzávaló nélkül is igen lecsúszik pár darab. Elég gyorsan kész van, úgyhogy ha nincs kedvünk reggel boltba menni (na meg sorba állni), másfél órán belül friss, vasárnapi péksüteményt tudunk varázsolni az asztalra, nem is nagy munkával. Egy egyszerű, de nagyon hálás kis darab, amolyan család kedvence.



Hozzávalók:

40 dkg liszt
3 dl tej
4,5 dkg élesztő
4 dkg vaj
1 bő teáskanál só
1 bő evőkanál cukor


A tejben a vajat felolvasztom, ha túlmelegedne, langyosra visszahűtöm. A lisztet elkeverem a sóval. Mélyedést készítek a közepébe. Belemorzsolom az élesztőt, ráöntöm a kézmeleg vajas tejet, majd megszórom a cukorral. Semmit nem kell csinálni vele csinálni, csak letakarni konyharuhával, és meleg helyen felfuttatni benne az élesztőt 15 perc alatt. Utána 6-7 perc alatt géppel bedagasztom. Egy kanállal jól belisztezett felületre szedem, még megszórom liszttel a tetejét,  és maximum egy centi vastag téglalapot nyújtok belőle. Olyan 8x15 centis lapokra szelem. Inkább nyomkodom a kést, mint húzom. Eléggé ragacs a tészta oldala, így szórok ki lisztet, és abban minden vágás előtt elnyújtom a kés két oldalát. Sütőpapírt rakok a lemezre. Vigyázva teszem rá a lapokat, jobb egy nagyobb lapáttal alá nyúlni. (Ha nincs jól alálisztezve a felület, eléggé kínlódás felszedni.) Négy centi távolságot hagyok közöttük a sütőlemezen. Meleg helyen, letakarva még 35 percet kelesztem. A sütőt 180 fokra előmelegítem, és kb. 10 perc alatt készre sütöm. Én nem tettem rá,  mert szeretem így, kissé lisztesen a tetejét, de mielőtt betesszük, meg lehet kenni egy tojásfehérje és egy kanál víz keverékével.


2012. március 9., péntek

Croissant - Plunder tészta



A croissant-ról talán nem írnék vég nélküli bevezetőt. Számomra a péksütemények alfája és omegája. Ha jó. Én is régóta keresem A receptet, az igazit. Már közeledek hozzá, de még mindig nem az, amire vágyom. Viszont mostanában olvastam egy érdekességet, ami még számomra is új volt. Mégpedig az eredetét illetően, amiről eddig az élt a köztudatban, hogy francia lenne. Viszont az is lehet, hogy osztrák ősiséggel bír. Ugyanis amikor annak idején a törökök kivonultak Bécs alól, egy pék a győzelem tiszteletére  félhold alakú péksüteménnyel lepte meg fogyasztóit. Ez volt a mai kifli (Kipferl) eredete. Innen indult útjára (és továbbfejlesztésre) francia felmenőihez. Így vagy úgy, de egy örök klasszikus született.



Hozzávalók (14 darabhoz):

50 dkg liszt
4,2 dkg élesztő
2 dl langyos tej
3 dkg cukor
2 tojás
35 dkg vaj
fél citrom reszelt héja
1 kávéskanál só

1. A vaj kivételével (abból csak 5 dekát használok fel ide) az összes hozzávalót egy tálba teszem, és a dagasztókar segítségével olyan 6-7 perc alatt egy selymes állagú tésztát készítek. Lisztezett felületre szedem, és kézzel kissé átgyurmászom. Gömbölyítem, tálba teszem, lefedem konyharuhával és meleg helyen 30 percet kelesztem.
2. Kihúzok egy folpackot, és a 30 deka vajat egy képzeletbeli 20x20-as négyszetbe vagdosom. Begöngyölöm, és kézzel összenyomkodom, majd a nyújtófával 1 centisre nyújtom (a forma marad). Felhasználásig hűtőbe teszem.
3. A tésztát dupla akkorára nyújtom, mit a vaj. A közepébe teszem, és mint a borítékot, ráhajtogatom a négy oldaláról. Ahol a tészták összeérnek, végig összecsippengetem (ezt meg tudjátok nézni a kisfilmen), lisztezem, megfordítom, és olyan 40 centi hosszú tésztát nyújtok. Balról kétharmadig behajtom, majd rá a jobbat, hogy fedje. Újra folpack, és be a hűtőbe 30 percre.
4. Kiszedve abba az irányba nyújtok megint egy hosszút, ahol a végek nyitva vannak. Most úgy hajtom, hogy a két oldalt középre, majd összecsukom, mint egy könyvet. Folpack, hűtőbe fél órát.
5. 7-8 milli vastagra nyújtom. Középen kettévágom, majd alul-felül hosszanti háromszögekre osztom. A vastagabb végén bevágom középen egy centire. Felemelve, egyenként lefelé meghuzogatom őket, és feltekerem. Sütőpapíros lemezre helyezem. Megkenem vízzel, és 20 percig hideg helyre teszem. A sütőt 180 fokra előmelegítem. Mielőtt beteszem sülni, tejjel bőven átkenem, nem baj, ha folyik. Olyan 25 perc alatt megsütöm.
Szóval a tapasztalat: a vajból legalább 5 dekát visszavennék, mert brutál sok van benne, a cukorból is kicsit meg a citromhéjból.

2012. február 20., hétfő

Hamburger zsemle





Hozzávalók (6 darabhoz):

43,5 dkg liszt
4 dkg vaj
1 tojás
9 gr instant élesztő
kb. 1,8-2 dl langyos víz
1 teáskanál só
1 evőkanál cukor

A lisztet elkeverem a sóval, cukorral és az élesztővel. Belegyúrom a tojást, és a darabkákra  vágott vajat. Beleöntöm a víz háromnegyedét, majd apránkét a többit, ahogy felveszi. Nem szabad vízes, lágy tésztát kapni! Masszívnak kell maradnia. Gyúrás után letakarom egy konyharuhával, és meleg helyen 1 órát kelesztem. (Épp csak kicsit fog kelni, ettől ne ijedjetek meg!) Lisztezett felületre szedem (aki szeretné, hagyhatja a tálban is), és addig gyúrom kézzel, amíg egy selymes, ruganyos tésztát nem kapok (kb. 10 perc). Síma kell, hogy legyen a felülete, és ha belenyomjuk az ujjunk, kirúgja magát. Közben, azért, ha igényli, még minimális liszttel megszórhatjuk. 
Hat részre osztom, és gömböket formázok belőlük. Sütőpapíros tepsire helyezem, és kézzel olyan másfél centi magas, kerek lepényekké nyomom őket. Legalább négy centi távot kell hagyni közöttük. Újra letakarom a konyharuhával és megint 1 órát kelesztem.
Előmelegítem a sütőt 185 fokra, és olyan 10 perc alatt kisütöm. Rácsra helyezem, és ott hagyom kihűlni.
Ha hagyományos élesztővel szeretnétek készíteni, vegyetek 3 dekát belőle.


Receptforrás: koch blog

2012. február 8., szerda

Egyszerű kelt tészta




Hozzávalók:

10 dkg puha vaj
másfél evőkanál cukor
1 tojás 
fél  élesztő (2,5 dkg)
1 dl tej
25 dkg liszt
2-3 csipet só

1 tojás kenéshez

A vajat, cukrot, tojást habosra keverem. Az élesztőt egy kis tálkában szétmorzsolom, és leöntöm langyos (37 fokos) tejjel. Addig keverem, míg felodódik. Hozzáadom a krémhez, ahogy a lisztet is. Kigyúrom, letakarom. Meleg, védett helyen 30 percet kelesztem. 
Mégegyszer kigyúrom, kettéveszem, majd lisztezett felületen köralakban kinyújtom. Nyolc cikkre vágom. A nagyobb részre helyezem a tölteléket. Két oldalt kissé ráhajtom, és feltekerem, hogy az illesztés alulra essen. Újra 30 percet kelesztem. 
Tojással lekenem a tetejét, és megszórom tetszés szerint. 220 fokra előmelegített sütőbe teszem, és 10-12 perc alatt kisütöm. Nem árt ránézni, mert méretfüggő a sütési idő! Szinte bármivel lehet tölteni: túróval, szilvalekvárral, sajttal-sonkával, gyümölcsmarcipánokkal, kinek mi ízlik. Én itt birsmarcipánt tettem bele, jégcukrot a tetejére és persze porcukorral szórtam.


2012. február 7., kedd

Fatörzs


Szerettem volna ma reggel zsemlét sütni, de még fél adagra való lisztet sem találtam, a vajról nem is beszélve. Ezért kevesebb lisztet vettem, és vaj helyett olajat használtam. Onnan kapta a nevét, hogy amikor a kis rudakat ide-oda görgetem a lisztes felületen, hosszában becsípődnek, így a résekbe már nem tud liszt kerülni. Amikor meg sütés közben kinyílnak, ilyen szép erezett minta képződik. Ha éjszakára betesszük egy zacskóba, másnap is puha marad.




Hozzávalók (4 darabhoz):

30 dkg liszt, normál
2 dkg élesztő
2 evőkanál olaj 
1 kávéskanál só
2,5 dl víz (testhőmérsékletű)

A liszthez hozzámérem az élesztőt, sót, olajat, majd felöntöm vízzel, és 5 perc alatt símává dagasztom. Letakarva, meleg helyen 30 percet kelesztem. Bekapcsolom a sütőt 220 fokra. Egy darab sütőpapírt megszórok liszttel, és egy kanál vagy lapát segítségével ráhúzom a megkelt tésztát. Célszerű megfelezni, és a felét egy másik, kisebb, lisztezett papírra tenni. A tetejét is megszórom némi liszttel, és olyan 4 centi vastagságúra hengergetem (lehet a papír segítségével is). Kettévágom, a végeit kicsit eldolgozom. Megismétlem a másik rúddal is. Sütőpapírral leterített lemezre helyezem, és letakarva még 15 percig kelesztem. Forró sütőbe teszem, és körülbelül 15 perc alatt készre sütöm. Rácson hagyom hűlni.

2012. január 27., péntek

Zsemle könnyedén




Zsemléből ismerünk többfélét, ugye? Nekem mindjárt elsőre az a felfújt, anyagszegény jut eszembe, amit, ha megfogok éppcsak hogy érzem a súlyát. Aztán ott van a kedvencem, a császár, amit leginkább sógorék tudnak jól készíteni. De helyet kap köztük az amerikai típusú hamburgeres, a mindenféle magokkal sült barna, és a puffancs is. Azonkívül léteznek édes zsemlék is, csokidarabkákkal, mazsolával. Stílusra síma tetejű, egyszer bevágott, kereszt formában bevágott, borzas, sajttal, magokkal szórt, virág alakban összesütött. Szóval tényleg, bőven van kínálat. Nektek melyik a kedvenc? 
Az amit most hoztam inkább tömörebb, mint a megszokott. Nem keletlen, nem sületlen, de mégis tömör és fajsúlyos, kb. 10 dekányi egy darab. Jó kettévágva, vajjal, kis dijonival, sonkával, tojással, dzsemmel, mézzel, és jó például melegszendvicsnek. Hamburgerzsemlének viszont teljesen alkalmatlan. Elég egyszerű elkészíteni, még úgy is, ha az ember maga kényszerül bedagasztani őket, a saját kicsi kacsóival, ahogy én is. Ugyanis a robotgépem fele mennyiségtől is meg akar halni, a kenyérsütőgépem meg csak pislog rám. Szóval magad uram...! Maximum öt percig szórakozhattam vele, addig amíg nem kezdett el hólyagokat fújni. Szerintem, ha jobban kidolgozzátok géppel, szebb lesz, de próbáljátok ki magatok!




Hozzávalók (12 darabhoz):

70 dkg liszt (teljesen normál bolti BL55-ös)
2 kk só (nálam púposabban, mert sósan szeretem)
1 csipet cukor
6 dkg vaj
1 csomag  (5dkg) kocka élesztő
5 dl víz (testhőmérsékletű!)

A lisztet elkeverem a sóval és cukorral, hozzádarabolom a vajat. Rámorzsolom az élesztőt és hozzáöntöm a langymeleg vizet. Kézzel vagy géppel (max. 10 perc) bedagasztom, és letakarva a tálban, meleg helyen 30 percig kelni hagyom. 
Lisztezett felületre borítom, és 12 részre osztom. Én kicsit kör alakban kézzel kigyurmászom, és késsel, mint a tortát felosztom. De kimérhetitek mérlegen is, ha teljesen egyformákat szeretnétek. Kiszórok egy kevés lisztet, abba minden zsemle előtt belenyomom a tenyerem, és úgy formázom őket golyó alakúvá. 
Egy sütőpapírral bélelt tepsire teszem, nem túl közel egymáshoz, és úgy hagyom kelni őket letakarva egy konyharuhával még 40 percig. 
Előmelegítem a sütőt 220 fokra. Mielőtt a zsemléket betenném sütni, testmeleg vízzel, egy kenőecset segítségével szépen körbe kenem. Körülbelül negyed óra alatt sül meg.
Lehet először csak hatot is kisütni, és a következő adagot eleve úgy keleszteni, hogy kör alakba teszek ötöt, középre egyet, kicsit távolabb egymástól. Szépen, virág alakba összekelnek. A vizes lekenés után pedig megszórni egy kis sajttal. 






Ötletforrás: Süssünk örömmel!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...