A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Majoranna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Majoranna. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 22., szerda

Fűszeres rántott nyúl remuláddal




Hozzávalók:

a nyúlhoz:

1,2 kg nyúlhús
3 nagyobb gerezd fokhagyma
1 bő teáskanál örölt csemege paprika
1 csapott kávéskanál őrölt bors
1 bő teáskanál majoranna

2 csésze liszt
2-3 tojás
3 csésze prézli
bő olaj, só

a remuládhoz:

1 tojás sárgája
jó 1 dl étolaj
1 teáskanál mustár
1 csapott evőkanál cukor
fél citrom leve
2 evőkanál tejföl
1 aprócska fej vöröshagyma
1 közepes csemege uborka
1 jó teáskanálnyi petrezselyemzöld
1 jó teáskanálnyi kapor

Először a remuládot készítem el, lehetőleg előző este. A tojás sárgáját elkeverem a mustárral, kevés olajjal , majd folyamatosan öntve hozzá, feszes majonézt keverek. Sózom, cukrozom, citromot facsarok bele. Végül elkeverem a tejföllel. A hagymát és az uborkát egészen apróra vágom, ahogy a petrezselyemzöldet és a kaprot is. Összeforgatom a mártással, és hűtőbe téva hagyom összeérni az ízeket.

A nyulat jól bedörzsölöm sóval, majd a préselt fokhagymát, paprikát, borsot, majorannát is belemasszírozom. Két órára hűtőbe teszem. Utána a szokásos módon készítem. Lisztbe, tojásba, majd prézlibe forgatom, bő olajba kirántom. Nagyon zsengének tűnik a húsa, mint ami tíz perc alatt elkészül akár, de csalós! Jóval több időre van szükség ahhoz, hogy omlós legyen erre számítsunk! 
Remuláddal, sült krumplival tálalom.

2013. május 5., vasárnap

Vörösboros nyúlpaprikás





Aki szereti a telt, kissé pikáns ízeket - na meg persze a nyulat -, igazából annak érdemes kipróbálni ezt a receptet. Legjobb egész nyúlból, belsőségekkel együtt főzni, de ha nem kapunk, combból, gerincből ugyanúgy elkészíthető.  Igázából a körete krokett vagy röszti. Adható hozzá savanyúság, de áfonyával töltött őszibarack vagy birsalma is illik hozzá.

Hozzávalók:


6 db nyúllapocka
pár szelet parasztsonka
3 kisebb fej hagyma
1 tv paprika
1 evőkanál paradicsomsűrítmény
2,5 dl vörösbor
1 bő evőkanál Piros Arany
4-5 szem borókabogyó
8-10 szem fekete bors
2 szem szegfűszeg
1 kiskanál majoranna
olaj, só
0,5 dl tejszín

tálalásnál tejföl tetszés szerint


A sonkát olajon átfuttatom. Hozzáteszem a felaprított hagymát, és üvegesre párolom. Félig átblansolom a combokat, majd a paradicsomot hozzátéve kissé még pirítom. A paprikát csumázom, kettévágva hozzáadom, ahogy a pritamint is. Felöntöm a borral. Hagyom kissé sisteregni, majd lejjebb veszem. Ekkor sózom, és fűszerezem. Mikor majdnem kész, hozzáöntöm tejszínt. (Ez elhagyható, hiányában egy  mélyebb színt és ízt kapunk.) Megint megrázogatom, és fedő nélkül 10-15 perc alat hagyom az egészet összerottyanni.
Igazi ízes pörköltes-vadas típusú étel, ezért nem érdemes belőle sem a borókát (ami eleve a nyúlhús tipikus alapfűszere), sem a szegfűszeget kihagyni.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...