A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Torták. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Torták. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 1., péntek

Tejszínes epertorta



Viszonylag könnyen és gyorsan elkészíthető, mégis dekoratív torta. Előző éjszaka szoktam a tésztát átteni a fagyasztóból hűtőbe, így másnap bármikor azonnal elővehető. Ha a lapokat porcukor helyett cukorral szórjuk, még ropogósabbá tehetők a lapok. A tejszínt érdemes valóban keményre verni, nehogy szeletelésnél szétcsússzon a torta.



Hozzávalók:

50 dkg leveles tészta
5 dl tejszín
50-60 dkg kisebb szemű eper
2 csomag habfixáló
2 csomag vaníliáscukor
10 dkg cukor
+ 4-6 evőkanálnyi porcukor 

Először az epret készítem elő. Átmosom, lecsöpögtetem, majd konyharuhán vagy törlőkendőn hagyom megszáradni. A munkafelületre porcukrot szórok, és azon nyújtom ki a leveles tésztát akkorára, hogy majd a tortakarikával hármat ki tudjak vágni belőle. A tetejét sem lisztezem, hanem porcukorral szórom meg. Ráteszem a karikát, és késsel körbevágom a formát. Sütőpapíros tepsire rakom és előmelegített sütőben 175 fokon olyan 12 perc alatt ropogósra sütöm. Miután kiszedtem, finoman, de határozottan lepréselem a tortaforma aljával, majd rácsra teszem. Három ilyen lapot készítek. Mikor kihűltek, a cukorral, vaníliáscukorral és a habfixálóval kemény habot verek a tejszínből. Az eper és a tejszín felét eloszlatom az első lapon, ráteszem a következőt, majd epret és tejszínt. Befedem az utolsóval, és újból rátéve a forma alját az egészet szépen összepréselem. Legvégül bőven megszórom porcukorral és hűtőbe teszem.

Tipp: Ha az eprek alatt a tésztát eper vagy málnalekvárral vékonyan megkenem, még jobban kihozza a gyümölcs ízét.

2012. április 1., vasárnap

Dobostorta



Hozzávalók (20-23 cm-ig):

6 tojás
12 dkg cukor
12 dkg liszt

30 dkg cukor
fél dl víz
30 dkg vaj
3 dkg kakaópor

15 dkg cukor



A tojásfehérjét keményre verem a cukorral. A sárgájához elveszek egy evőkanál lisztet és habosra keverem vele. Folyamatosan hozzáadom a fehérjét, óvatosan, hogy ne törjön össze, majd a lisztet. 
180 fokra előmelegítem a sütőt. Sütőpapírra helyezem a tortakarikát és körberajzolom. Hat ilyen kört készítek. Fél centis tésztát kenek rá, majd lemezre téve kisütöm. Kivéve, még forrón egy késsel alá nyúlva leválasztom a papírról. Amíg a sütésre váró tészta pihen, beteszem a hűtőbe. 
30 deka cukrot fél deci vízzel addig forralok lassan, ameddig a cukor fel nem olvad. Akkor belekockázom a vajat, és hűlni hagyom. Hozzáteszem a kakaót és robotgéppel habosra keverem. Bekenem vele a lapokat, az ötödik  tetejét és a torta oldalát. Kihűtöm.
A tetejére szánt lapot megfordítom, és felvágom 12-20 szeletre, de egyben hagyom. A cukrot felolvasztom, majd a tetejére kenem. Egy nagyobb kést minden vágás előtt áthúzok egy tíz dekás vajon, különben ráragad máz. A tetejére helyezem a lapokat.



2012. február 24., péntek

Répatorta





Hozzávalók (20-as tortaformára):

20 dkg liszt
18 dkg répa finomra reszelve
10 dkg puha vaj
15 dkg cukor
2 tojás
1 narancs reszelt héja
1,5 dl tej
2 csomag vaníliacukor
3/4 csomag sütőpor 
1 csipet só
1 csapott kávéskanál fahéj (őrölt)
1 csapott kávéskanál gyömbér (őrölt)

25 dkg porcukor
nagyjából 1-2 citrom, levességtől függően

fél doboz krokant

A vajat habosra keverem a cukorral, csipet sóval, vaníliacukorral, fahéjjal, gyömbérrel és a tojásokkal. A liszt háromnegyedét elegyítem a sütőporral. A lereszelt répát és narancshéjat összekeverem a liszt maradék egyharmadával. 
A tojásos krémhez öntöm a tejet, és a répa nélküli lisztet. Először csak lapáttal, majd a robotgép lassú fokozatán egyneművé keverem. Ha kész, újra a lapáttal óvatosan beleforgatom a répás-narancsos lisztet. Kivajazott, lisztezett formába öntöm. Elegyengetem a tetejét, kicsit megrázogatom, és 175 fokra előmelegített sütőben olyan 30 perc alatt megsütöm. Résnyire kitámasztom az ajtót, és még 10 percig benne hagyom. 
Ha már nem forró, egy nagyobb tányérra, vagy tálcára (amin tálalni fogom), egy akkora sütőpapírt -ami majd valamennyire túllóg rajta- kettévágok, és úgy helyezem rá, hogy középen fedjék egymást. Fejjel lefelé ráborítom a tortát.
Mikor langyos, elkészítem a mázat. A porcukorból és a citromléből sűrű mázat keverek. Nem szabad folyósnak lennie. A torta közepétől indulva, körkörösen rákenem a citrommázat, ahogy folyik le az oldalán, ott is elkenem. (Én ezekhez az akciókhoz mindig egy palacsintafordító célszerszámot használok.) Amíg még friss a máz, a tenyeremből szórva, végig a torta mellett vezetve rápakolom a krokantot. 
Körülbelül fél óra alatt kiszárad. Akkor késsel a torta mellett a ráragadt mázat körbevágom, és finoman kihúzom alóla a sütőpapírt.

2012. február 13., hétfő

Kávétorta



Mikor megláttam ezt a receptet, nagyon megtetszett. Kuglófnak volt elkészítve az eredeti, és igen impozáns látvány nyújtott. Jó sok és finom összetevőből állt, ez is megfogott. Egy igazán ízes, szaftos tortára számítottam. A hozzávalók mennyiségét persze át kellett írni, mert ott három literre lettek megadva. (Kávéból én így is jóval többet használtam fel.) A várt hatás teljesen elmaradt. Inkább csokis, mint kávés. Azonfelül fogalmam sincs, minek kell bele narancslé meg kávélikőr, mert egyik sem érződik benne. Szerintem kontrasztosabb és pikánsabb lenne helyette pár kanálnyi frissen facsart citromlét használni a sziruphoz. A kávélikőrt meg teljesen ki lehet hagyni a  tésztából, és pótolni ugyanannyi kávéval, illetve a szirupba akár rumot önteni helyette. Mindenesetre felesleges csak ezért kávélikőrt venni. Hogy újra elkészíteném-e? Igen, de ahogy le is írtam, picit átalakítva. A tetején kis sárga pöttyöket látni. Ez reszelt citrom héja. Kipróbálandó, feldobja az ízét.))





Hozzávalók:


Tészta

25 dkg liszt
18 dkg puha vaj
6 + 6 dkg cukor
1 csomag vaníliáscukor
3 tojás
2 dl víz
6 kávéskanál nescafé
4 evőkanál kávélikőr
3 dkg kakaópor
másfél kávéskanál sütőpor
10 dkg durvára darált dió vagy mogyoró


Szirup
8 evőkanál kávélikőr
8 evőkanál narancslé
2 evőkanál cukor
2 kávéskanál nescafé


Máz
15 dkg étcsoki
2 dkg kakaópor
6 dkg cukor
6 evőkanál tejszín
8 evőkanál víz




2 dl vízből és a nescaféból kávét készítek. Beleöntöm a likőrt és hagyom hűlni. A tojásokat szétválasztom. A fehérjét csipet sóval és 6 dkg cukorral keménnyé verem, félreteszem. A vajat, a másik 6 deka cukorral és a vaniliáscukorral habos krémmé keverem. Egyenként hozzákeverem a tojássárgákat. A lisztet elkeverem a kakaóval, sütőporral, majd átszitálom. A vajkrémet felváltva fokozatosan elegyítem liszttel, kávéval. Hozzáadom a habot, óvatosan elkeverem. A legvégén a diót adom hozzá. 
Kivajazott, lisztezett tortaformába öntöm, elegyengetem, és 175 fokra előmelegített sütőben kb. 35 perc alatt megsütöm. Mikor kiveszem, a tetejére állítom, és rácsra teszem. 
A hozzávalókból könnyű szirupot főzök. Villával megszurkálom a tortát és kanállal eloszlatom rajta, különös figyelmet fordítva a szélére. 
Mikor langyosra hűlt darabokra töröm a csokit és felolvasztom. 8 kanál vízzel elkeverem (hideg) a kakaót. A felolvadt csokihoz teszem, ahogy a cukrot és a tejszín is. Lassan összemelegítem. Eloszlatom a torta tetején és oldalán. Körbe csokireszeléket szórok és egy kis porcukrot, meg reszelt citromhéjat.




Receptforrás: Essen und Trinken

2012. február 1., szerda

Egyszerű tejszínes torta




Hozzávalók ( 24 centis formára):

3 tojás
15 dkg cukor
5 dkg vaj
1 csomag vaníliacukor
fél citrom reszelt héja
8 dkg liszt
3 dkg darált mandula
1 kis üvegcse mandulaaroma
1 kávéskanál szódabikarbóna
fél kávéskanál só

3-4 evőkanál sárgabarack lekvár

fél liter tejszín
10 dkg cukor
2 csomag habfixáló

fél csomag szeletelt mandula
pár szem felezett koktélcseresznye




A lisztet, sót, mandulát és szódabikarbónát elkeverem. A tojást a vaníliacukrot, citromhajat, aromát, puha vajat és a cukrot  habosra verem. A tojásos és a lisztes keveréket kézi habverő segítségével símára eldolgozom. Vajazott, lisztezett formába öntöm, alaposan elsímítom. Alulról párszor megütögetem, és előmelegített sütőben olyan 175 fokon (gáz 3) 25 perc alatt megsütöm.
A lekvárt felmelegítem és a még meleg (de már nem forró) tortára kenem. 
Ha kihűlt, a tejszínt a cukorral (és jó a felénél hozzáadott) habfixálóval keményre verem. Szépen elkenem a tetején és az oldalán, ahova felviszem a szeletelt mandulát. Keveset hagyok a tetejére, amire felezett koktélcseresznyét rakok. 
Hűtőbe teszem dermedni. Nagyon jó tálalásnál  sűrű csokilikőrt adni hozzá, azzal enyhén megöntözni és beletunkolni.))


2012. január 29., vasárnap

Gerbeaud torta





Hozzávalók (24-26 centis tortaformára):

Tészta

40 dkg liszt
20 dkg zsír vagy vaj
5 dkg cukor
2 ek tej
1 tojás
1 tojás sárgája
1 dkg élesztő
késhegynyi szódabikarbóna

Töltelék

20 dkg darált dió
20 dkg cukor
késhegynyi fahéj
2,5 dl sárgabarack lekvár

Oldalára

egy jó maréknyi darált dió

Tetejére

20 dkg étcsoki
2 ek étolaj




Felfuttatom az élesztőt. A lisztet összedolgozom a zsíradékkal, tojással és a cukorral. Hozzáadom a felfuttatott élesztőt, a tojássárgát és a szódabikarbónát. Alaposan kidolgozom, majd négy egyforma részre osztom. Minden egyes lapot a forma méretére nyújtok, de nem baj, ha kicsit nagyobb, mert össze fog picit ugrani.
Az elsőt ráhelyezem a zsiradékkal megkent forma aljára. Pár helyen villával megszurkálom.
Megkenem a lekvár harmadával, és elszórom a cukorral és fahájjal elkevert dió harmad részével. Befedem a második lappal, megszurkálom, kenem, szórom. A tetejét üresen hagyom. Letakarva egy órán át pihentetem. 
Előmelegített sütőben olyan 165 fokon (gáz 2) lassan megsütöm. Aranysárgának kell lennie, ez kb. egy óra.
Ha kész, kiveszem, és hagyom kihűlni. Leveszem a kapcsot. Megfordítom a sütit, a talpát felülre. Felolvasztom a csokit és elkeverem az olajjal. Szép lassan elkenem a tetején és az oldalán. Darált diót teszek az oldalára. Mikor megdermedt a máz, kimérem a fél diók helyét, majd a lábas alján maradt csokit visszaolvasztom. Kissé belemártom a diót, majd a kimért helyére ragasztom.


Tészta receptforrása: Szakál László



2012. január 27., péntek

Feketeerdő torta




Hozzávalók (23 cm-es sütőformára):

6 tojás
5 evőkanál liszt
6 evőkanál cukor
1 evőkanál kakaó
fél csomag sütőpor

1 üveg meggy (720 ml)
1 liter tejszín
7 kanál cukor
6 habfixáló
3 evőkanál pálinka vagy rum

csokireszelék
pár szem koktélcseresznye




Előző este a leszűrt meggyet egy tálba öntöm, és meglocsolom a pálinkával, hűtőbe teszem.
A tojásfehérjét 3 kanál cukorral habbá verem. A sárgákat a maradék cukorral és a  kakaóval fehéredésig keverem. A lisztet és a sütőport összekeverem és felváltva a habbal, folyamatosan eldolgozom a krémmel. Kikent formába öntöm és előmelegített sütőben 30 perc alatt 180 fokon készre sütöm.
Ha kihűl, három  részbe vágom. A tejszínt jó keményre verem a cukorral és a habfixálóval. A meggyet lecsöpögtetem, a levét kenőecset segítségével elkenem az lapokon. A gyümölcsöt kettéosztom, és elrendezem az alsó és középső lapon. A tejszínből elveszek valamennyit a díszre, a többit a lapok közé, a tetejére és az oldalára kenem. A csokireszelékkel meghintem a tetejét, és kissé az oldalát, majd, ha kész a kis kupolákat is. Félbevágott koktélcseresznyét teszek rájuk. Hűtőbe teszem dermedni minimum egy órára, de jobb egy fél napra, hogy az ízek  összeérjenek.


Fűszeres linzertorta




Hozzávalók (30 cm-es formára):

25 dkg liszt
25 dkg vaj
25 dkg cukor
25 dkg darált dió
1 tojás
1 evőkanál kakaó
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál őrölt szegfűszeg
1 csomag vaníliáscukor
1 teáskanál sütőpor
csipet só
40 dkg málnalekvár vagy más pikáns lekvár (meggy, erdei gyümölcs, ribizli, eper)
porcukor a tetejére





A poralapú alapanyagokat jól összekeverem, hozzámorzsolom a félpuha vajat, és beleütöm az egész tojást. Kézzel jól összegyúrom, majd folpackba csomagolom, és egy órára hűtőbe teszem.
1/3 részét rácsnak levágom, és visszateszem a hűtöbe. 2/3-át kissé kinyújtom, beleteszem a formába és ott gyurmászva beleigazítom. Villával pár helyen megszúrkálom a tésztát. (Akinek ragadósabb a sütőformája, zsírozza, lisztezze ki.)
Elegyengetem rajta a lekvárt. Én azt hiszem olyan 400 gr-osat használtam. Nem érdemes spórolni a lekvárral, akkor zamatos, ha bőven van benne.
A rácshoz lisztezett felületen, kör alakban (nagyjából) kinyújtom a maradék tésztát. Kicsit kisebbre, mint a forma. Másfél centi széles csíkokra vágom. Előbb az alsó szálakat helyezem fel, párhuzamosan, egymástól kb. 3 cm távolságra, majd keresztben  ugyanezt a tetejére. A szélén kissé elnyomkodom a rácsokat, a formához igazítva. Ha valahol elszakad vagy lukas lesz, egyszerűen pótlom. Nekem is szakadozik, ezért hosszú, lapos, fém palacsintafordítóval nyúlok hosszában alá.
Előmelegített sütőben 180 fokon 35 perc alatt megsütöm. Egészen puha mikor kiveszem, de később megszilárdul a tésztája.
Ha kissé kihűlt, porcukorral enyhén megszórom.




2012. január 26., csütörtök

Karamellkrémes torta




Hozzávalók (26 cm-es tortaformára):

Tészta:

8 tojás
8 evőkanál liszt
8 evőkanál cukor
5 dkg darált mogyoró
3/4 csomag sütőpor
5 dkg vaj
2 csapott teáskanál nescafé por
2,5 csapott evőkanál kakaó

Krém:

18 dkg cukor
5 dkg porcukor
0,5 kávéskanál nescafé por
1 evőkanál kakaó
25 dkg vaj
2 dl tejszín

Bevonó:

10 dkg tejcsoki
10 dkg étcsoki
1 dl tejszín
1 teáskanál zselatin

A tetejére:

kb. 5 dkg marcipán
1-2 evőkanál tejszín
kávészemek

Oldalára:

0,5 doboz krokant




A tojásokat szétválasztom, a fehérjét felverem két kanál cukorral. A lisztet elkeverem a sütőporral és a mogyoróval. A sárgákat habosra keverem hat kanál cukorral, majd tovább keverem a puha vajjal, kávéval és kakaóval. A formát kivajazom és lisztezem. A tojássárga krémbe óvatosan, felváltva belekeverem a habot és a lisztes egyveleget. Elegyengetem a formában és többször finoman megrázogatom. Jól előmelegített sütőben, olyan 170 fokon 35 perc alatt megsütöm. (Ha kész, én a sütő ajtaját kitámasztom a gyufásdoboz vékonyabb oldalával 10 percig, aztán a vastagabbal. Utána nyitom ki csak résnyire az ajtót, majd veszem ki. Így nem esik össze és egyenes marad a teteje is.) Rácsra rakom, majd amikor már csak langyos három részre vágom.
A krémhez lassú tűzön lekaramellizálom a cukrot, hozzáöntöm a felmelegített tejszínt, és egyenletessé keverem vele. Lehúzva a tűzről hozzáadom a porcukrot, a kávét, a kakaót, majd a vajat. Krémmé keverem őket. Érdemes az egészet átönteni egy lehűtött keverőtálba, és ha kissé kihűlt a krém is, hűtőbe tenni. Ha dermedt habosra keverem, majd újra hűtöm és keverem.
Mikor a tortalapok sem melegek már, fejtetőre állítom, mert az alja mindig egyenesebb. Megkenem a krémmel, de csak két lapot. A tetejére felolvasztom a kétféle csokit. A tejszínbe beleszórom a zselatin, és addig főzöm, amíg elolvad benne. Ha kissé kihűlt összekeverem a csokival, és bevonom vele a tortát.
Az oldalára krokantot nyomok, majd a marcipánt elkeverem a tejszínnel, nyomózsákba helyezem és ezzel díszítem a tetejét, a tetejükre pedig kávészemeket illesztek.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...