A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hajtogatottak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hajtogatottak. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 15., péntek

Körözöttes párnácskák





Most körözöttet tettem bele, de  tölthető akár kapros túróval, gombával, csirkemájjal, sonkával is. A lényeg, hogy ne legyen túl zsíros a töltelék - pl. kolbász -, mert a tészta már bőségesen tartalmaz. 

A tészta leírása itt. A töltelék olyan 200 g körül volt. A tetejére pedig egy tojás felverve és némi köménymag kell.

A tésztát vékonyra nyújtom, és fánkszaggatóval kiszúrom. A kör felének a szélét megkenem a felvert tojással. Kevés tölteléket elhúzok rajta - nagyjából egy jó kávéskanálnyit. Inkább lapos legyen, mint egy helyen egy púp, mert sütésnél szétnyomná. A síma felét ráhajtom a tojással kentre, és egy villa hátuljával lelapogatva megcakkozom. Megkenem tojással a tetejét, és leszórom köménymaggal. Közepesen forró sütőben pirosodásig sütöm.


2013. november 9., szombat

Snidlinges pogácsa






Nagyszerű kis vendégváró, sör - és borkorcsolya. A tésztája nagyon könnyed, leveles. Viszont pepecselős az összeállítása, úgyhogy csakis azoknak ajánlanám, akik szeretnek a konyhában molyolni. A snidling és a tetején lévő erősebb aromájú sajt kellemes egységet alkot, a dió ropogóssá teszi. Sóigényes!
A tésztája nagyon egyszerű, ha bárki növelni vagy csökkenteni szeretné a mennyiséget, könnyűszerrel átalakíthatja, egyszerűen ossza el a kívánt mennyiséget három felé; harmad liszt/vaj/túró. Az itt leírt adag tökéletes arra, hogy kikísérletezhessük a nekünk elegendő mennyiséget, sütőidőt, etc.. 

Hozzávalók:

250 gr liszt
250 gr tégelyes túró
250 gr vaj (esetleg margarin)
1 teáskanál só

1 szép csomó snidling

50-60 gr erősebb aromájú, érett, kemény sajt
pár szem dió

1 tojás a tetejére

A lisztet elkeverem a sóval, majd eldolgozom a félpuha, kockára vágott vajjal, és végül a túróval. (Nem kell bele több liszt!) Nagyjából téglát formázok, és folpackba tekerem. Hűtőbe teszem egy órára. Fél centi vastag téglalapot nyújtok belőle, és elosztom rajta a felaprított snidlinget, ügyelve, hogy a végeire is jusson, sózom. Mintha piskótatekercset csinálnék, szorosabban feltekerem (inkább hosszú legyen, mint dagi). Középen kettévágom. Egymásra helyezem, úgy hogy az egyik vége, a másik vágott közepére essen. Kissé lenyomkodom tégalappá, folpackba teszem, és fél órát pihentetem a hűtőben. Kivéve, 45 fokos szögben elfordítom (ettől, az ellentétes tekeréstől fog szépre nőni.). Újra félcentisre nyújtom, feltekerem, kettévágom, egymásra fordítom, ellapítom, folpacka bugyolálom, hűtőbe teszem fél órára. Addig előmelegítem a sütőt 180 fokra.
A sajtot nem reszelem, hanem késsel felaprítom. Mikor félig-meddig kész, hozzáaprítom a diót. A tésztát félcentisre nyújtom, lekenem a felvert tojással, és három centi átmérőjü pogácsaszaggatóval kiszúrom őket. Tepsire teszem - nyugodtan lehet közelebb egymáshoz, mert csak felfele nő -, és egyenként diós sajtot teszek a tetejükre. Kissé megsózom, sütőbe teszem. Nekem húsz perc kellett ahhoz, hogy pirosak legyenek. Lehet sütni nyugodtan pirosabbra kicsit, nem fog kiszáradni. Viszont a hidegebb sütő árthat neki. 
A vajas tésztáknak az a titkuk, hogy hideg tésztát kell meleg sütőbe pakolni. Ha meleg a tészta, és hideg a sütő, a vaj egyszerűen kifolyik a liszt alól. Szóval, ha másik tepsit is készítünk elő, fontos, hogy hideg helyen pihenjen addig, amíg nem tesszük be sütni.



2013. március 9., szombat

Harmados





Mert mindenből harmad kell: vaj. liszt, túró. Nem bonyolult megjegyezni, még az olyan cetlit is cetlizők számára sem, mint én. Úgyhogy, ha valaki növelni akarja a mennyiséget, nem nagy tudomány átszámítani. Gasztromanko volt az eredeti elkövető. Nála láttam, és rögtön megtetszett. Azóta sokadjára sütöttem, mert könnyű a tésztája, és elkészíteni sem ördöngösség. Én most mákot szórtam a tetejére, de ki mit szeret, magok, kömény, sajt, szabadon varálható. 


Hozzávalók:

25 dkg liszt
25 dkg túró (nálam tégelyes Bakony)
25 dkg vaj vagy margarin
bő teáskanál só

a tetejére 

1 tojás
mák, kömény, sajt


A lisztet sózom, és elmorzsolom benne a puhább vajat. Hozzáteszem a túrót, és kigyúrom. Gömbölyítem, és folpackba csavarva egy éjszakára hűtőbe teszem. Ha vajat használok legalább egy órával a nyújtás előtt kiveszem - persze kivéve nyáron, kánikulában. 
Lisztezett felületen fél centi vastag téglalappá nyújtom. Feltekerem, mint egy piskótatekercset, középen kettévágom, majd egymásra helyezem. A satnya oldalt fordítom a vágotthoz, mert így kiegyenlítik egymást. Kicsit lenyomkodom, és újra folpackba teszem. Fél órát pihentetem a hűvösben, majd mégegyszer ismétlem a procedúrát, de elfordítom 45 fokos szögben, és az aljáról tekerem majd fel.. Folpack, pihentet. 
Addig a sütőt bemelegítem 180 fokra. Levágok annyit a tésztából, amennyi majd a tepsire fér, és 2-3 milli vékony téglalappá nyújtom. (Nagyon megnő, ha vastagabbra hagynám, eldőlne.) 1 x 15 centisre vágom, lekenem a felvert, sózott tojással, majd megszórom mákkal. Halvány pirosra sütöm.
Nagyon sütőfüggő az idő, de kb. 10 perc. Nekem pl. annyira süt alulról, hogy a legfelső rácsra kell tennem, és még alá is fóliáznom, különben szétégne a talpa.( Netán megérett egy cserére...?!) Szóval egyéni tapasztalás.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...