A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Piros Arany. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Piros Arany. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 31., szerda

Pácolt süldő lapockája páclevében főtt sült kolompérral





Szilveszter, újév nincs meg malacféle nélkül. Az idén őkelmére esett a választás, süldő lapockájára, pácolva. Kellemesen fűszeres, lágy hússal, szinte krémes zsiradékkal, és olyan finom koccanást hallató pörccel, akár egy kristálypohár. (Már, ha egy földtúró négylábút és egy nemes üvegárút lehet egyáltalán ilyetén összehasonlításnak alávetni.) És, mivel a páclé eleve kéznél volt, gondoltam, miért is ne dobhatnók be ama földi almát egy kis fűszeres előfüredőbe.
Bár malackománk kissé elitta előle az erejét, azért halványan csak képviseltette magát a végeredményt illetőleg. A nehéz étket egy kis csalamádé enyhítette, zsírjának lágy kovászos kenyér ágyzott bendőnkben.

Hozzávalók/

1,5 kg  süldő lapocka

A pácléhez:

víz, amennyi ellepi
1-1,5 evőkanál só
Piros Arany 3 evőkanál
pici chili paprika 2-5, ki milyen csípősen szertné
2-3 nagyobb babérlevél
1-2 szem borókabogyó
1 kisebb köteg kakukkfű
1 kisebb köteg rozmaring
6-10 szem feketebors
1 kiskanál kömény
1-2 fej hagyma
4-6 gerezd fokhagyma

Sütéshez:

2 evőkanál zsír

Azonkívül:

1.5-3 kg krumpli étvágy szerint hozzá olaj, zsír, 4-5 gerezd fokhagyma

csalamádé vagy savanyú káposzta, jó sok
kovászos házi kenyér

A pácléhez valókat a vízbe hajigálom (nem árt, ha előtte kimérjük a húshoz való lábast, és a vizet, ami majd ellepi), és jól felfőzöm. Ahogy felforrt, el is zárom, és visszahűtöm. Akkor óvatosan belehelyezem a húst, aminek a bőrét előtte jól beirdaltam . Lefedem, és legalább egy éjszakán át állni hagyom, de a 24 óra sem válik kárára.
Akkor szép lassan puhára főzöm a húst benne. Se nem forrjon nagyon, se ne aludjon el a jószág. Ha megvan, zsírozott sütőlemezre szedem. Eleinte csak olyan 190 fokon olvasztom a zsírját, nagyjából fél órán keresztül, majd 220-230 fokon pörcösre pirítom. Ja igen, mielőtt sütni kezdem, végigkenem zsírral. 
Amíg malacunk a bálba készülődik, addig a krumplit megpucolom, és egészben hagyva megfőzöm a páclében. Nem kell 100%-osra, mert akkor szétesik. Mikor kész, kiveszem, és hidegre rakom, hogy meg is tudjam még fogni aznap. Olajat hevítek, mibe teszek kis zsírt is és pár gerezd fokhagymát. Négybe vágom a burgonyát, és szép alsó közép lángon, nem sietve sehová, pirosra sütöm. Túl nagy fokozatra nem érdemes kapcsolni, mert égett mellékíze lesz, és ki is szárad.
Úgy érdemes időzíteni, hogy mikor a hús kész van, egy olyan negyed órát-húsz percet tudjon tálalás előtt állni. A krumplinak 30 perc sütési idő kell nagyjából. Ha a hús kicsit több ideig áll, nem árt neki, azért ne siettessük a krumplit.


2013. december 31., kedd

Casino tojás franciasalátával




Igazi klasszikus darab, és őszintén szólva nem is bonyolult elkészíteni. Nekem lazán véve pont két órába telt. Szóval, ha még valaki szilveszterre szeretne előállni vele, akár időben is van. A hozzávalók nagyjából minden háztartásban előfordulnak, nagy bevásárlást nem igényel. Ahogy túl sok kommentet sem az elkészítése. Viszont azért pár kis ötlet: 
- nem árt egy-két tojással többet főzni, ugyanis pucolásnál könnyen történhet baleset, és válik fuccsá a munkánk
- valóban ügyelni kell rá, hogy az aljából vágjuk le azt a kis darabot, mert a tetején keresztül az életben ki nem szedjük a sárgát
- bár én tartottam tőle, hogy tortarácsra tegyem a tojásokat, és úgy folyassam rá a majonézt, viszont meg lehet próbálni sűrűbb, stabilabb ráccsal
- azért teszem előtte fagyasztóba a tojást, hogy jobban kössön rajta a zselatin
- ugyan nem írtam, de előtte finom sajtreszelőt is áthúzok a tetején, így nem olyan síkos, és szintén jobban tapad
... mégiscsak kisregény sikeredett:-))

Ja, és ha elfelejtettem volna:

Mindenkinek sikerekben és egészségben gazdag Boldog Újévet!

Hozzávalók (6 darabhoz):

a tojáshoz

6 tojás
3 evőkanál tejszín
1 teáskanál mustár
bors, szerecsendió
só, csipet cukor

a mártáshoz

2 tojás sárgája
1,5 dl olaj
150 g tejföl
1,5 evőkanál mustár 
1,5 citrom leve
két evőkanál cukor
kb. 1 teáskanál só
+ 1 kis csomag Dr. Oetker zselatin por

a saláta alaphoz

2 közepes krumpli
jó 3 evőkanál zöldborsó
1 répa
1 petrezselyem gyökér
1 kisebb alma
2-3 normál csemege uborka

díszíteni

Piros Arany
petrezselyemzöld

Először a krumplit rakom fel héjában főni. Aztán megtisztítom a répát, gyökeret, és kisebb kockákra vágom. Pici olajon, kevéske vízzel felteszem párolni. Pár perc után hozzáadom a borsót, sózom, készre párolom. Közben a hat tojást is felteszem jó sós vízben főni.

Közben elkészítem a majonézt; a két tojás sárgáját elegyítem a mustárral, majd adagolva az olajat, feszesre dolgozom. Ízesítem sóval, cukorral, citrommal, és végül a tejfölt keverem bele. Mindvégig kézi habverővel dolgozok.

Ha kihűlt a krumpli, felkockázom, ahogy az almát és az uborkát is. Hozzákeverem a zöldségalaphoz. Beleöntöm a mártás kb. kétharmadát, elkeverem, hűtőbe teszem.

A megpucolt tojások alját levágom, a sárgát kigurítom belőle, és egy tálkába gyűjtöm. Villával szétnyomkodom. Teszek bele sót, mustárt, borsot, bő szerecsendiót, csipet cukrot, tejszínt. Kikeverem, és egy kiskanállal óvatosan visszatöltöm a tojásokba. A kanál hátával mindig beljebb nyomkodom, de feszíteni nem szabad, mert beszakadhat. Egy tányérban a talpukra állítom, és lehetőleg fagyasztóba teszem pár percre.

A zselatint 5 kanál vízben elkeverem, enyhén felfőzöm, amíg elolvad. Egy kistálkába öntöm hűteni, majd onnan finoman a mástásba keverem. Kiveszem a tojásokat, és körkörösen, egy kanállal ráfolyatom a majonézt.Tálra szedem a salátát. Elrendezem, és finoman alányúlva, ráhelyezem a tojásokat. Megdíszítem.




2013. május 5., vasárnap

Vörösboros nyúlpaprikás





Aki szereti a telt, kissé pikáns ízeket - na meg persze a nyulat -, igazából annak érdemes kipróbálni ezt a receptet. Legjobb egész nyúlból, belsőségekkel együtt főzni, de ha nem kapunk, combból, gerincből ugyanúgy elkészíthető.  Igázából a körete krokett vagy röszti. Adható hozzá savanyúság, de áfonyával töltött őszibarack vagy birsalma is illik hozzá.

Hozzávalók:


6 db nyúllapocka
pár szelet parasztsonka
3 kisebb fej hagyma
1 tv paprika
1 evőkanál paradicsomsűrítmény
2,5 dl vörösbor
1 bő evőkanál Piros Arany
4-5 szem borókabogyó
8-10 szem fekete bors
2 szem szegfűszeg
1 kiskanál majoranna
olaj, só
0,5 dl tejszín

tálalásnál tejföl tetszés szerint


A sonkát olajon átfuttatom. Hozzáteszem a felaprított hagymát, és üvegesre párolom. Félig átblansolom a combokat, majd a paradicsomot hozzátéve kissé még pirítom. A paprikát csumázom, kettévágva hozzáadom, ahogy a pritamint is. Felöntöm a borral. Hagyom kissé sisteregni, majd lejjebb veszem. Ekkor sózom, és fűszerezem. Mikor majdnem kész, hozzáöntöm tejszínt. (Ez elhagyható, hiányában egy  mélyebb színt és ízt kapunk.) Megint megrázogatom, és fedő nélkül 10-15 perc alat hagyom az egészet összerottyanni.
Igazi ízes pörköltes-vadas típusú étel, ezért nem érdemes belőle sem a borókát (ami eleve a nyúlhús tipikus alapfűszere), sem a szegfűszeget kihagyni.

2013. január 8., kedd

Vörösboros szarvaspörkölt burgonyafánkkal






A szomjas szarvas egy forráshoz ment. Amint ivás közben meglátta tükörképét a vízben, dicsérte agancsát, látva milyen nagy és szép, lábait viszont ócsárolta, amiért vékonyak és gyengék. Még ezzel foglalkozott, amikor egy oroszlán jelent meg, és űzőbe vette őt. A szarvas futni kezdett, és jóval meg is előzte az oroszlánt. Ameddig puszta volt a síkság, az elöl futó szarvas biztonságban volt, de mikor egy erdős helyre ért, ott az agancsa beleakadt az ágakba; nem tudott tovább futni, és az oroszlán elkapta. Mikor már haldokolt, így szólt magához a szarvas: "Én szerencsétlen! Az őrzött meg, amit árulónak hittem, és az miatt pusztulok el, amiben nagyon bizakodtam.
                 ( A szarvas és az oroszlán - tanmese)


Hozzávalók:

Pörkölt:

1 kg szarvas lábszár vagy gulyáshús
100 gr füstölt szalonna
2 fej hagyma
2 paradicsom
1 paprika
1 kisebb chili
2 evőkanál mustár
6 kakukkfű ág
1 evőkanál Piros Arany
2 evőkanál fűszer paprika
2,5 dl száraz vörösbor
pár szem bors

Fánk:

300 gr krumpli (hámozott súly)
300 gr liszt
22 gr élesztő
1 dl tej
0,5 kávéskanál cukor
1 evőkanál só




A szalonna zsírját kiolvasztom, majd megfonnyasztom rajta a felkockázott hagymát. Ha puha, nagy lángra állítom, és jól leblansolom a beletett, nagyobb darabokra vágott húst. Hozzáadom a zöld paprikát, paradicsomot, borsot, kivágott erejű chilit, a mustár, kakukkfű felét. (Azért csak a felüket, mert az első adag íze a húsba megy, a másodiké már a szaftot gazdagítja.) Felöntöm borral, és kisebb lángon félig megfőzöm. Akkor sózom, belenyomom a Piros Aranyat, beleszórom a fűszerpaprikát, és hozzáadom a mustár és kakukkfű másik felét. Teljesen puhára főzöm. ( A színhús mindig hamarabb lesz kész, ezért csak akkor zárom el, ha az inas részek is készek.)

A krumplit felkockázom és megfőzöm sós vízben. Leszűröm, és hagyom kihűlni. Közben az élesztőt felfuttatom  cukros, langyos tejben. A lisztet elkeverem a sóval, belenyomom a krumplit. Beleöntöm a felfutott élesztőt, és kigyúrom. A kétszeresére kelesztem - kb. 45 perc. Enyhén lisztes kézzel pingpong labda nagyságú golyókat szaggatok belőle, majd golyóvá formálom a két tenyerem közt. Akkor finoman kihúzogatom, mint a lángost, hogy középen vékony hártya maradjon. nagyobb tálcára pakolgatom, és újból kelesztem 20-25 percet. Akkor közepesen forró, bő olajba teszem, hogy legyen helye kicsit kiterülni. Ha piroskás az alja, megfordítom. Ha maradna belőle, jó hidegen is édességnek, lekvárt tenni a közepébe, és megszórni egy kis porcukorral.
TIPP!
Egyszerűbb, valamint klasszikus módon is lehet készíteni. Ha gömb formát szeretnénk, nem kell kihúzogatni, csak gömböt formázni belőle. 
Viszont nagyanyám gyerekkoromban csak egyszer kelesztette. Zsrít olvasztott egy kis edényben. Majd kicsit megmártott benne egy evőkanalat, úgy szaggatta ki egyenesen a tálból a megkelt tésztát, bele a forró zsírba.


2012. március 7., szerda

Kőrözött diétásan


Azért diétás, mert, ha rendes kőrözöttet készítek abban van vaj és juhtúró is. Így, habár kevesebb kalória található benne, ízében szinte semmit sem változik, sőt bevallom, nekem ez a fajta jobban ízlik. 



Hozzávalók:

50 dkg túró
1 nagyobb fej hagyma
1 kis doboz sovány tejföl
1 jó evőkanál mustár
1 jó evőkanál Piros Arany
kömény

A hagymát kisebb kockákra vágom. A többi hozzávalóval együtt a túróhoz adom, sózom. Elkeverem, és jól behűtöm. Lehet csak magában korpovittal fogyasztani,de például sajtba tekerve, paprikába, paradicsomba töltve nem csak reggelire vagy uzsonnára jó, de diétás partykra is.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...