2012. április 30., hétfő

Köleskőrözött

Mikor nekiálltam elkészíteni, azt mondtam magamban: "Sag schon, végülis van még hely a kukában, legfeljebb kidobod!" Nem dobtam. Egészen ehető. Sose lenne belőlem bigott fűrágó vega, de néha kifejezetten nem árt hús-cukor-liszt mentes ételeket enni, kis szünetet tartani, hogy a szervezet fellélegezhessen és valódi tápanyagokhoz jusson. A köles pl. a kötőszöveteket erősíti, vagyis kifejezetten jót tesz a löttyedt női alkatrészeknek...:-) 




Hozzávalók:

1 főzőtasakos hántolt köles (12,5 dkg) - nálam Riceland 
1 fej lilahagyma
1 jó evőkanál Piros Arany vagy fűszerpaprika
1-2 teáskanál kömény
2 teáskanál mustár
1 kis doboz tejföl
diónyi vaj

A kölest megfőzöm, a hagymát apróra vágom. Mikor kihűlt nagyjából, hozzákeverem a fűszerekkel, vajjal, tejföllel együtt. Hűtőbe teszem. Lehet tönkölykenyérre kenni vagy akár paprikába tölteni. 


Forrás: AntalVali

2012. április 28., szombat

Főtt marhanyelv



Hozzávalók:

1 marhanyelv
1 fej hagyma
1-2 gerezd fokhagyma
1 répa
1 petrezselyemgyökér
10-12 szem feketebors
2-3 babérlevél
2 evőkanál só
1 kis darabka torma (ha van)
1 csapott evőkanál vegeta


Egy nagyobb lábasban felteszek vizet forrni. Amíg melegszik beáztatom a nyelvet. Ha forr a víz, belehelyezem a nyelvet, és fedő alatt olyan bő órát főzöm. Akkor abba a tálba, amiben áztattam, jó hideg vizet engedek, és a forró vízből átteszem ebbe. Kicsit hagyom állni. A nyelv ilyenkor már fehér kérget kap és helyenként felhólyagzik. Egy deszkára helyezem, és éles, hegyes késsel lekapargatom róla a "bőrt". Ahol nehezen jön, ott vágom, az alsó részén viszont könnyebb alászúrni a kést, és a hártya mentén lenyúzni róla. Ez a legnehezebb művelet, ha ezen túl van az ember, már gyerekjáték.
Friss vizet teszek a főzőlábasba. Visszarakom a megpucolt nyelvet. Ezt a levet már fűszerezem és zöldségelem. Fedőt teszek rá és gyöngyözve főzöm nagyságtól függően két-három órát. Ki lehet venni ha megpuhult, de van, hogy ebben a lében hagyom kihűlni. Akkor olyan vékonyra, amilyenre csak tudom felszeletelem. Tormát, majonézes tormát, majonézes krumplisalátát, újhagymát, paradicsomot tálalok hozzá, de kinek mi ízlik hozzá. Ugyanúgy jó hússalátába vagy rántani. Míg salátába a nyelv végét használom, addig rántani csakis a tőrésze jó. Ilyenkor centis vastagra vágom, liszt-tojás-morzsa panírt teszek rá, és közepes lángon kirántom, majd leitatom a felesleges zsírt. Pürét, salátát adok mellé. Hamburgerbe is nagyszerű, egy kis gombaszósszal a tetején.

2012. április 27., péntek

Brokkolikrémleves



Hozzávalók:

1 fél kilós brokkoli 
1 közepes krumpli
1 gerezd fokhagyma vagy 1 kisebb fej hagyma, 
fél dl tejszín
1 csapott evőkanál liszt
só, bors, szerecsendió, vegeta ízlés szerint

A brokkolit rózsáira szedem, átmosom. A fokhagymát felaprítom és megfuttatom egy kevés olajon, a kisebb kockára vágott krumplival is. Hozzáteszem a brokkolit, sózom, vegetázom, borsozom, végül meghintem szerecsendióval és a liszttel. Bő háromnegyedig felöntöm vízzel és puhára főzöm. Ha kész, botmixerrel pürésítem. Felöntöm tejszínnel, elkeverem és rottyantok rajta egyet.

2012. április 25., szerda

Medvehagymás kocka


Amikor megláttam őket Neánál, nyeltem nagyokat párszor, és eldöntöttem: na jó, akkor megcsinálom...van más választásom?. Aztán ma bele is csaptam a lecsóba. Úgy vártam, mint óvodás a Karácsonyt, hogy kész legyen. Forrón dobáltam egyik kezemből a másikba, aztán frissiben lapjaira szedve tömtem befelé. Fele annyit csináltam, de majd' kétszer annyi hagymát használtam fel. Nem voltak túl nagyok, úgyhogy ami a csomóban volt belekerült. Aki elmegy előttünk, azt hiszem most bőszen szaglászik a mindenhol szétáradó medvehagyma illat után.:-))


Hozzávalók:

50 dkg liszt
25 dkg Rama
10 dkg reszelt trappista (szerintem fele lehetne Cheddar vagy Karaván)
fél evőkanál só
2 dkg élesztő
1 dl tej
2 kisebb tojás sárgája
1 kis doboz tejföl
5 dkg Trappista a tetejére
tojásfehérje megkenni
1 csomó medvehagyma apróra vágva

Az élesztőt langymeleg, cukrozott tejben felfuttatom. Addig a lisztet elkeverem a sóval, elmorzsolom a felkockázott margarinnal. Mélyedést csinálok a közepébe, belezuttyantom a tejfölt és a sárgákat, majd a sajtot, felfuttatott élesztőt. Jól összegyúrom, gömbölyítem (nekem még vett fel lisztet), 20 percet letakarva kelesztem. Kinyújtom, és rákenem a hagyma felét. Balról behajtom középig, majd jobbról rá, hogy takarja. Aztán felülről hajtok, majd alulról.10 percet pihentetem, nyújtom és megint megkenem. Aztán újra összehajtom, és 10 percre békén hagyom. A sütőt 180 fokra előmelegítem. Mielőtt beteszem felkockázom (ha ragad a kés lisztezem az élét), megkenem a fehérjével és megszórom sajttal. Pirosodásig sütöm, olyan 15-20 percig.


2012. április 23., hétfő

Borsófőzelék rántott sajttal


Az egyik legjobb főzelék párosítás. Nagyon jól megy az édeskés borsóhoz a füstölt sajt íze és krémes állaga. Csakis Karavánt használok hozzá, hihetetlenül jó rántva. Ha valaki imádja a sajtokat és ezt a fajtát így még nem próbálta, feltétlen kóstolja meg!



Hozzávalók:

30 dkg zöldborsó
2 gerezd fokhagyma
1 kisebb csokor petrezselyemzöld
kb. 2 dl tej
3-4 dkg vaj
1 kanál liszt
só, vegeta cukor

fejenként 10-12 dkg karaván sajt
1-2 tojás
liszt, morzsa
olaj

Kevés vajat olvasztok és abban futtatom meg a préselt fokhagymát. Beleöntöm a borsót, sózom, vegetázom, picit cukrozom, majd felöntöm annyi vízzel, ami épp csak ellepi. Mikor puha hozzáadom az apróra vágott petrezselyemmel, és felöntöm a tejjel. Újra sózom, ha kell és cukrozom. A vajat felolvasztom, és a liszttel rántást készítek. Ezzel sűrítem be a főzeléket.
A sajtot centi vastagra vágom, és negyedelem. Megforgatom lisztben, tojásban és a morzsában, majd közepesen forró olajban kisütöm. Papíron leitatom a zsírt. (Nem kell dupla panír rá, de oda kell figyelni, hogy a sarkain biztos legyen bunda.)

2012. április 21., szombat

Tormakrémes és kőrözöttes sajttekercs


Ezt a variánst újra a diéta jegyében posztolom. Ugyanis itt mindkét fajta tekercs sovány termékekkel lett készítve, a tormás, túróval és nem besamel alapú főzött krémmel. Aki Atkins tipusú (lowcarb) diétát követ, talán leginkább nekik szól. De például, lehet használni "diéta-partikra" is, csak akkor kisebb darabokat vágnék, és finger foodként tálalnám. Leginkább a tégelyes túróval (pl. Bakony) szeretem készíteni, mert szebben összeáll.


Hozzávalók:

1 csomag nagyobb szeletelt sajt
1 kis tégelyes túró
fél doboz sovány tejföl
1 teáskanál reszelt torma
1 teáskanál Piros Arany
1 teáskanál kömény
1 kávéskanál mustár
fél fej hagyma

A túrót elkeverem a tejföllel. Két részre szedem. Az egyikbe tormát és sót keverek. A másikhoz apróra vágom a hagymát. Belekeverem a paprikakrémmel, köménnyel, mustárral egyetemben, sózom. A sajtokat kiterítem. Egyik felébe tormás, másikba kőrözöttes túrót teszek és feltekerem. Tetejükre is teszek belőle. Zöldpaprika és paradicsom darabkákkal díszítettem. Ha falatkának készítem, akkor dermedés után négy centis darabokra vágom.



2012. április 18., szerda

Rácponty hamisan



Hozzávalók (2 személyre):

másfél kilós ponty első negyede (ketté vágott halé)
5-6 szem közepes krumpli
másfél kis doboz tejföl
3-4 dkg vaj

A krumplit felkockázom, és sós vízben jó félig megfőzöm. A halat két centinként mélyen, hosszan beirdalom. Besózom. Egy laposabb jénait bőven kivajazok, és a kész krumplit ráhelyezem. Erre teszem a halat, amelynek irdalt részeibe vajat tömködök. Leöntöm tejföllel. Kicsit sózom, és ha marad vaj rámorzsolom. Közepesen meleg sütőbe - olyan 180 fok - teszem, és nagyjából háromnegyed óra alatt készre sütöm. Ha valaki inkább szalonna párti, vaj helyett használhat azt is. Akkor szeleteket fektetek a krumpli alá, és az irdalásokba is azt helyezek.



Szardíniakrém





Hozzávalók:

1 kis doboz szardínia
10 dkg puha vaj
1 evőkanál olaj
fél-egy citrom leve

A vajat sózom és habosra kikeverem. A szardíniát villával összetöröm, majd az olajával plusz étolajjal (vagy olivával), citromlével hozzáadom a vajhoz. Villával jól elkeverem, és  15-20 percre lefedve fagyasztóba teszem. Nem kell tömbbé fagynia, de legyen kemény kissé, mert a haldarabok úgy fognak szétomlani. Géppel újból jól kikeverem. 

2012. április 17., kedd

Császárzsemle - keményítős


Néha a szükséggel jönnek a legjobb ötletek. Így ma is, amikor nekiálltam volna egy újabb adagnak, viszont liszt az épp csak lötyögött valamennyi a zacskó alján. Megoldás után kellett néznem. Szerencsémre mindig tartok itthon egy kis kukorica keményítőt. Gondoltam kipótlom vele a lisztet, belehalni csak nem fogok! Még élek. A zsemi pedig nem is lett olyan rossz. Kezdetben furcsa összeállítani, mert "nyikorog" a tészta, de mikor kezd eldolgozódni, nagyon kellemessé válik, mintha kenyérliszt lenne. Mikor pedig formázásra kerül a sor, annyira lágyan gyurmaszerűvé alakul, hogy az ember csak nyomkorászná és nyomkorászná. Ki fogom próbálni más péksüteményekben is, szerintem érdemes tenni hozzájuk.


Hozzávalók (8 darabhoz):

30 dkg liszt
15 dkg kukorica keményítő
2,5 dkg élesztő
bő 1 kávéskanál só
bő csipet cukor
3 dkg puhább vaj
2,5 dl langyos víz

A lisztet elkeverem a keményítővel, cukorral, sóval. Belemorzsolom az élesztőt és a vajat.  Beleöntök két decinyi vizet, a többit fokozatosan, ahogy felveszi. Jól kidagasztom, majd letakarva 30 percet kelesztem. Nyolc darabra osztom, gombócot formázok, majd koronggá nyomom. Egy kanál élével öt részre osztom szélforgó alakban -nem kell átvágni a tésztát. Sütőpapíros lemezre teszem, majd letakarva 20 percig kelesztem. Sütés előtt vízzel lekenem a tetejüket. Előmelegített sütőben 220 fokon olyan 10-15 perc alatt kisütöm.

Vaníliás tej



Filléres kis ötlet. A lényeg, ha vaníliarudat használunk, cukor készítésen kívül tejbe is tehetjük megmaradt szár részét. Kinyitás után egyszerűen csak beledobni a dobozba, és éjszakára állni hagyni. (Szerintem egyszerre felét is elég felhasználni.) Jó alap kakaónak, turmixnak, madártejnek, krémeknek, de aki lefekvés előtt szokott meginni egy pohárka langyos tejet - na és persze szereti a vaníliát -, nyugodtan kiprópálhatja. Sőt minő szentségtörés, de kávéba is remek! Én nagyon szeretem, jobban bejön, mint a kakaó, de többnyire síma vaníliáscukrot használok. Viszont, ha marad egy kis rúd, bűn kidobni! Többnyire kakaó, tejeskávé, csokistej, karamellástej él a köztudatban, de vaníliásan legalább olyan boldogsághormon felszabadító...ha nem még jobban! Azért ugye tudjuk, a vanília is afrodiziákum, nem csak a csokoládé.

2012. április 16., hétfő

Karaj sajtbundában



Hozzávalók (fejenként):

1-2 szelet karaj (lehet csirkemell vagy pulykamell is)
5-10 dkg finomra reszelt sajt (csakis pirulós sajt jó)
1 tojás
só, liszt, olaj

A húst kiklopfolom, lesózom, félreteszem 20-30 percre. A sajtot elkeverem egy kanálnyi liszttel, kicsit sózom. A húst előbb lisztbe forgatom, majd a felvert tojásba, végül a sajtkeverékbe. Kevés forróbb olajon hirtelen kisütöm. (Ha levált sajt gyűlne fel az olajban, villával összeszedem, hogy ne égjen meg.) Háztartási törlőn leitatom a felesleges zsírt. 


Sült keszeg



A keszeget olyan két milliméterenként, mélyen beirdalom, egész a csontig. Fontos, hogy a gerincrésznél a vastagabb húst valóban teljesen átvágjuk, mert ott találhatók a veszélyesebb Y (ipszilon alakú) szálkák. Átsózom kívül-belül, kissé belemasszírozva a húsba. Nagyságtól függően 20-30 percig állni hagyom, majd pirospaprikás, borsos lisztbe forgatom, és bő, közepesen forró zsiradékban átsütöm. Akkor jó, ha kívül ropogós, de a hús nem szárad ki. 


2012. április 13., péntek

Húsos pite



Hozzávalók:

Tészta:

50 dkg liszt
25 dkg vaj
2 tojássárga
20 dkg tejföl
2,5 dkg élesztő
bő két kávéskanál só


Töltelék:

50 dkg darálthús
3-4 db krumpli nyersen lereszelve
1 nagyobb fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 tojás
1 csokor petrezselyem
só, bors
fűszerek ízlés szerint (én provence-i fűszerkeveréket használtam)

tojás a kenéshez




Először a tölteléket készítem el, mert hűlnie kell. Az apróra vágott hagymát kevés zsiradékon lepirítom. Hozzáadom a húst, és fehéredésit hevítem. Belereszelem a krumplikat, belenyomom a fokhagymát, sózom, fűszerezem, és megszórom a felaprított petrezselyemzölddel. Addig főzöm, amíg a víz majdnem eltűnik alóla. Ha legalább langyosra hűlt, elkeverem benne a tojásokat.
A tejfölt meglangyosítom, kicsi sót adok hozzá és egy teáskanálnyi cukrot. Jól elkeverem. Belemorzsolom az élesztőt, és meleg, védett helyen felfuttatom. A lisztet elkeverem a sóval, elmorzsolom benne a vajat. Hozzáadom a tojást és a felfutott élesztőt. Jól kigyúrom, majd folpackba csomagolva fél órára hűtőbe teszem.
A tésztának kicsit több mint felét levágom, és a tál formájára nyújtom. (Én 20x30 centis kerámiát használtam.) Pár centi kell, hogy kiemelkedjen az aljától mert majd a rácsra kell hajtani. Eloszlatom a tölteléket, majd a maradék, kinyújtott tésztából csíkokat vágok, és berácsozom vele. A széleket ráhajtom, és kissé felvert tojással lekenem. Előmelegített, 175 fokos (3-as gáz) sütőbe teszem, és lassan, kb. egy óra alatt megsütöm.



2012. április 12., csütörtök

Grillcsirke majonézes borsóval


Gyerekkorom egyik legkedveltebb fogása volt, így borsóval együtt remek párosítás! Tavasztól őszig, kiülve a teraszra minden falatját élvezettel nyammogtam be. Akkor még megvolt az a jó kis stabil, mindent tudó grillsütőnk. Azóta is emlékeimben él a pipicske, ahogy forog benne, átszaftozva magát saját zsírjával. Másfél kilós csirke 90 perc. Ma valószínűleg ezt is látványsütödének "csúfolnák". A grillsütő nélküli változat sosem lesz ugyanaz, de talán jobb, mint a síma, fektetett sültcsirke. Engem leginkább az zavar, hogy vagy a háta vagy a melle "vizes" marad. Két megoldás létezik ennek elkerülésére egészben sütéskor. Az egyik az a rácsra tevés, a másik az üvegen sütés. Itt az utóbbi szerepel.


Hozzávalók:


1 egész csirke (másfél kiló körüli)
majoranna, só
+ 1 sörösüveg


40-50 dkg zöldborsó
1 nagy tubus majonéz
tej vagy tejszín


A csirkét átmosom, megtörlöm, kivágom a zsírzóját. Kívül-belül lesózom, és megszórom majorannával. A két lábát keresztbe teszem, és cérnával átkötöm. A szárnyát hátrafelé háromszögbe fordítom. Egy tisztára mosott sörösüvegre húzom, villával körbe megszúrkálom. Én egy kerek üvegedény tetejére szoktam fóliát tenni, aminek a szélei felfelé állnak, hogy a zsír ne follyon szét, és ne égjen oda. Erre állítom rá, és teszem be forró sütőbe, amit negyed óra múlva visszaveszek közepesre, és olyan 90 perc alatt megsütöm a húst. Akkor jó, ha villával megkocogtatva hallom, hogy a lábainál is megsült a bőr. Vigyázat a betevésnél, a kivételnél méginkább!


A borsót kissé sózom és megpárolom. A majonézt elkeverem kevés tejjel vagy tejszínnel, és ha a borsó már kihűlt, összekeverem vele. Fogyasztás előtt jól kihűtöm a salátát.

DNK kenyérlisztből




Ha már volt itthon, gondoltam megpróbálom a DNK-t ebből sütni, lesz-e köztük különbség? Nincs.   Kidolgozásnál szebb a tészta - már amennyit kell vele mojolni-, de a végeredmény ugyanaz. Úgyhogy, aki azért nem vág bele, mert nincs kenyérlisztje, nyugodtan belekezdhet símából is. Semmivel sem szebb vagy jobb tőle. Ez, a mostani képeken kenyérlisztes, itt megtaláljátok a símalisztes változatát. Különbség? Semmi. 




2012. április 9., hétfő

Csirkemell pirított hagymával


Biztos sokan vannak úgy vele, hogy a csirkemell egy unalmas, maximum rántani jó hús. (Na meg persze natúron diétához.) Pedig pont  a semleges íze teszi egyben sokoldalúan felhasználhatóvá. Ez egy egyszerű recept, kezdők is nyugodtan belevághatnak, mondhatni hagymás "rostélyos" csirkéből. Pulykamellből ugyanúgy működik. Hagymára kell figyelni, ne égjen oda. Ilyenkor, szezon végén, mikor az új még várat magára, érdemes az öreg hagyma alá kis vizet önteni, vagy lefedni, mert eléggé megcsappant a víztartalmuk. Tálalható tört krumplival, pürével, hasábburgonyával, rizzsel, kinek mi a zsánere.



Hozzávalók (fejenként):

1 csirkemell
1 nagyobb fej hagyma
só, bors, olaj

A hagymát fél centi vastag karikákra vágom, sózom, borsozom, és kevés olajon lepirítom. Kiszedem, ha kész. A mellet hosszában kettévágom, sózom, borsozom, és nagyobb kockákra beirdalom. A hagymából visszamaradt olajhoz teszek még valamennyit, és lepirítom mindkét oldalán, majd kevés vizet aláöntve fedő vagy fólia alatt nagyjából 8-10 perc alatt puhára párolom. Tányérra teszem, és hagymát halmozok a tetejére. A szaftot a hús vagy a köret tetejére locsolom.



Tárkonyos húsgombócleves


Ha valaki netán azt kérdezné, na jó jó, de hol van belőle a répa, és a többi hozzávaló? Tudom, minimalistának tűnik, de higgyétek el, úgy tökéletes ahogy van! Egyáltalán nem tűnik ki belőle, hogy "csak ennyi". Valóban nagyon jó leves, nálam listás eledel.


Hozzávalók:

25 dkg darált sertéshús
1 hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tojás
1 bő evőkanál rizs
só, bors
1 kis doboz tejföl
1 evőkanál liszt
vegeta vagy leveskocka
1 evőkanál tárkony
citrom vagy tárkonyecet

A rizst jó félig megfőzöm, ha kissé kihűlt a húshoz keverem. Sózom, borsozom, hozzáadom a finomra vágott hagymát, fokhagymát és a tojást. Összekeverem a masszát, és 30-40 percre a hűtőbe teszem pihentetni.  Bő egy liternyi vizet felteszek egy lábasban. Sózom, vegetát vagy leveskockát teszek bele. Mikor elkezd forrni, vizes kézzel kisebb gombócokat formázok a húsból. Beleteszem őket a tárkonnyal együtt, és 20-25 perc alatt kissé lefedve, gyöngyözve készre főzöm. (Ha friss a tárkony, csak a vége felé adom hozzá.) A tejfölt elkeverem a liszttel és besűrítem vele a levest. Citromlével vagy tárkonyecettel savanyítom kissé.

Fleischknödel Suppe mit Estragon



Zutaten:



250 gr. Hackfleisch (am besten Lamm aber man kann auch Schwein/Rind gemischtes nehmen)

1 Zwiebel

Salz, Pfeffer
2 Zehen Knoblauch
2 Eßlöffel Reis
2 Eier
1-2 Eßlöffel Suppengewürz
1 Eßlöffel Estragon
1 klein Becher Sauerrahm
1 Eßlöffel Mehl
Saft von eine halbe Zitrone oder etwas Estragonessig                          

Reis halb vorkochen. Zwiebel und Knoblauch fein schnitten, mit dem ausgekühltem Reis und Eier zum Hackfleisch mischen. Salzen, pfeffern. So anderthalb Liter Wasser mit Salz und Süppengewürz ins Kochen bringen. Ungefähr 5 Zentimeter groß Knödeln formen und ins Wasser tauchen. Halbe Stunde kochen lassen. Mit Estragon würzen. Wenn die Knödeln fertig sind, Mehl mit Sauerrahm gut verrühren und die Suppe damit verdichten. Mit Estragonessig oder Zitronensaft abschmecken.



2012. április 8., vasárnap

Canolli sajtból



Ha van édes kis semmiség, akkor ez amolyan "édes" kis sósság. Csakis frissen érdemes fogyasztani, mert idővel elveszti ropogós állagát. Nem írok külön receptet, mivel rém egyszerű darab. Pirulós sajt kell hozzá, a trappista teljesen optimális. Olyan nyolc dekából lesz két 15 centis roló. Egy nagyobb teflonserpenyőbe beleszórom kb. 7x12 centis négyzetben a sajtot és lepirítom. Távolságot kell hagyni, mert terülni fog. Ha piros, leveszem a tűzről, és a serpenyőben addig hagyom hűlni, amíg egy palacsintakéssel le nem tudom emelni. Akkor tányérra teszem, és ha már kezd merevedni,  feltekerem. Natúr vajkrémet, sajtkrémet kis sóval kikeverek, majd egy fagyasztózacsiba töltöm, aminek egyik sarkából egy centinyit levágok. Ebből nyomom bele az üregekbe. Persze lehet ízesített krémeket is használni, mindenkinek ízlése szerint. Bátrabbak kipróbálhatják édes krémsajttal is.



2012. április 7., szombat

Briós


Aki már evett valaha  házi brióst, bizonyára nem áll nála az utolsó sorban a péksütemények listáján. Édes, mosolygós csigácskák, kiváló hétvégi ébresztő a családnak egy jó tejeskávéval, kakaóval. Ez inkább próba adag, aki több főre készítené,  a dupláját vegye mindenből.  A jégcukorral óvatosan, mert előszeretettel potyorászik le a tetejéről evés közben. Ez szebb, a kristálycukor praktikusabb.


Hozzávalók (8 darabhoz):

25 dkg liszt
3 dkg vaj
2,2 dkg élesztő
1 dl langyos tej
3 dkg cukor
fél kávéskanál só
1 tojás
1-2 csipet reszelt citromhéj
1 tojás sárgája a tetejére
jégcukor vagy kristálycukor megszórni

A lisztben elmorzsolom az élesztőt, hozzáteszem a cukrot, sót, tojást, citromhéjat, majd beleöntöm a tejet. Félig kidolgozom. Akkor beleteszem a puhább vajat, és pár perc alatt kidagasztom. Megszórom egy kevés liszttel, letakarom és meleg helyen 30 percet kelesztem. Enyhén lisztezett felületre húzom, és rudat formázok belőle. Középen kettévágom, aztán azt is középen, majd mégegyszer. Nyolc darabkát kapok belőle. Tenyerem közé fogom, és nudlit sodrok. Ha túl lisztes lenne, kis vízzel nedvesítem a tenyerem, ha meg tapad, kissé lisztezem. Csiga formában feltekerem. Én mindig nedvesebb tésztával dolgozok, így könnyebben összetapad. Sütőpapíros tepsire helyezem, megkenem kicsit vízzel, és még 30 percet kelesztem. Ezalatt előmelegítem a sütőt 175-180 fokra. Mielőtt betenném, megkenem  tojássárgával, és megszórom cukorral.  Olyan 15-20 perc alatt pirosra sülnek.


Sonkás pogácsa



Hozzávalók:

60 dkg liszt
15 dkg vaj
10 dkg füstölt szalonna
20-25 dkg füstölt sonka
1 tojás + 1 sárgája
1 kis doboz tejföl
2,5 dkg élesztő
1 dl tej
1 kávéskanál só
1 kávéskanálnyi cukor
1 tojás sárgája a tetejére


A sonkát és a szalonnát ledarálom. Az élesztőt cukros, langyos tejben felfuttatom. A vajat elmorzsolom a sózott liszttel. Hozzáadom a telföllel elkevert tojásokat, a darálékot és  a felfutott élesztőt. Jól összegyúrom és meleg helyen, letakarva egy órát kelesztem. Lisztezett felületen másfél centisre nyújtom. Beírdalom a tetejét, és 5 centi átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatom, kézzel utánformázom. Addig pihentetem, amíg a sütő 175 fokra előmelegszik. Akkor lekenem a sárgájával, és nagyjából 15-20 perc alatt arany színűre sütöm.


2012. április 6., péntek

Pulykacomb rolád vadasan


Ez a vadas-félék könnyedebb csoportjába tartozik. Se bor, se paradicsompüré nincs benne, viszont aki teltebb ízt szeretne elérni, nyugodtan tegyen bele fele bor, fele víz egyveleget a felöntésnél.



Hozzávalók:

2 nagyobb pulykacomb filé
2 fej hagyma
2 db répa
1 kisebb zeller
pár dekányi füstölt szalonna
2 kisebb csemegeuborka
fél-1 dl tejszín vagy tejföl
só, bors, mustár
pár csepp citromlé

A combot amennyire tudom szétnyitom,. Kettévágom és belső oldalán kissé kiklopfolom. Mindkét oldalán besózom. Belül megkenem mustárral. A hagymából, szalonnából, répából, uborkából vékony csíkokat vágok és szétterítem rajta. Feltekerem. A megmaradt szalonnának kiolvasztom a zsírját. Ebbe helyezem a roládokat úgy, hogy az illeszték alulra kerüljön. Áthevítem. A hagymát, zellert, répát felcsíkozom, és a tetejére teszem. Sózom, borsozom, és felöntöm annyi vízzel, hogy a húst félig ellepje. Lefóliázom, fedőt teszek rá, és 170-180 fokra előmelegített sütőbe helyezem. Egy óra alatt kész nagyjából, de félidőnél ránézek. Ha megpuhult, kiveszem a roládokat. Botmixerrel pürésítem a zöldséget. Teszek még bele egy kanálnyi mustárt, majd egy kanál lisztet elkeverek maximum egy deci tejszínnel, és behabarom vele. Citromlevet facsarok bele a végén. 
A pulykát felvágom, és adok hozzá a mártásból. Burgonyapürét vagy gombócot tálalok mellé.


2012. április 5., csütörtök

Lencseleves



Hozzávalók:

15 dkg lencse
20-25 dkg füstölt sonka 
1 hagyma
1-2 közepes répa
1 kisebb zeller fele
1 babérlevél
só, liszt, olaj

A lencsét átmosom párszor. Beleteszem a megpucolt egész hagymát, a hasábokra vágott répát és zellert (aki nem eszi meg, hagyhatja egészben is). A húst jó centi vastagságú szeletekre vágom. Ezt is hozzáteszem a babérlevéllel együtt. Kicsit megsózom, és háromszoros vízzel felöntöm. Ha minden megfőtt, kb. három kanál olajat elkeverek egy kanál liszttel és besűrítem vele.


2012. április 2., hétfő

Kalács



Hozzávalók:

50 dkg liszt
2 dl tej
4,2 dkg élesztő
6 dkg vaj
5 dkg cukor
1 teáskanál só
2 egész tojás 
1 tojás sárgája a tetejére

A liszthez hozzáteszem az elmorzsolt élesztőt, a sót, cukrot, langyos tejet és pár percig dagasztom, majd belekockázom a vajat, és teljesen símára dagasztom vele. Kevés liszttel megszórom, és konyharuha alatt 30 percet kelesztem. Lisztezett felületre szedem, kicsit elnyomkodom és három részre osztom. Olyan 30 centi hosszúra nyomkodom, két végét behajtom, majd mint egy piskótatekercset feltekerem. Három ilyet készítek. Középen keresztbe teszem őket és összefonom. Sütőpapíros lemezre vagy tepsire teszem. Megkenem vízzel, és még 30 percet kelesztem. 
175 fokra előmelegítem a sütőt, és mielőtt betenném a kalácsot lekenem a tojás sárgájával.  20 perc után fóliát teszek a tetejére, nehogy megégjen. Még 15 percig sütöm. Nekem kicsit túlsüt a sütőm, ezért az utolsó 15 percre picit visszaveszem a hőt. Ha kihűlt, felvágom.
A kalácskészítés menetét megnézhetitek itt  videón.




2012. április 1., vasárnap

Dobostorta



Hozzávalók (20-23 cm-ig):

6 tojás
12 dkg cukor
12 dkg liszt

30 dkg cukor
fél dl víz
30 dkg vaj
3 dkg kakaópor

15 dkg cukor



A tojásfehérjét keményre verem a cukorral. A sárgájához elveszek egy evőkanál lisztet és habosra keverem vele. Folyamatosan hozzáadom a fehérjét, óvatosan, hogy ne törjön össze, majd a lisztet. 
180 fokra előmelegítem a sütőt. Sütőpapírra helyezem a tortakarikát és körberajzolom. Hat ilyen kört készítek. Fél centis tésztát kenek rá, majd lemezre téve kisütöm. Kivéve, még forrón egy késsel alá nyúlva leválasztom a papírról. Amíg a sütésre váró tészta pihen, beteszem a hűtőbe. 
30 deka cukrot fél deci vízzel addig forralok lassan, ameddig a cukor fel nem olvad. Akkor belekockázom a vajat, és hűlni hagyom. Hozzáteszem a kakaót és robotgéppel habosra keverem. Bekenem vele a lapokat, az ötödik  tetejét és a torta oldalát. Kihűtöm.
A tetejére szánt lapot megfordítom, és felvágom 12-20 szeletre, de egyben hagyom. A cukrot felolvasztom, majd a tetejére kenem. Egy nagyobb kést minden vágás előtt áthúzok egy tíz dekás vajon, különben ráragad máz. A tetejére helyezem a lapokat.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...