A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Levesek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Levesek. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 22., kedd

Kelkáposzta leves húsgombóccal





Hidegebb napokra egy kis lélekmelegítő, akár mára is. Nagy adag, bőven lehet belőle kanalazni...

1 kisebb sötétzöld kel
100-150 g füstölt, húsos szalonna
5-6 szem krumpli
1.5 dl tejszín
só, köménymag
2 citrom leve

500 g sertés darálthús
jó 1 dl rizs
1 nagyobb fej hagyma
1 tojás
1 kisebb csomó petzöld
só, bors

liszt, olaj

A káposztát laskára vágom, a krumplit pedig kockára. Egy lábasba teszem, a kisebb csíkokra vágott szalonnával együtt. Sózom, köményezem, és szépen felöntöm vízzel, számítva arra, hogy még a gombócok is beleférjenek - de azért ne túl sokkal, nehogy híg legyen. Mikor félig főtt, beleteszem a gombócokat.

 Ezekhez a darálthústba keverem az apróra vágott hagymát és petrezselyem zöldet, a tojást és a enyhén előfőzött, már legalább langyosra hűlt rizst. Sózom, borsozom. Jól összedolgozom, majd kicsit állni hagyom. (Lehet akár a leves feltétele előtt is összeállítani.)

 Pici gombócokat formálok, és a félig főtt káposztához teszem. Együtt kifőzöm. Ha kész, berántom - persze lehet habarni is. A végén hozzáadom a tejszínt és a citromlevet.

2014. július 13., vasárnap

Vörösboros szilvaleves habarás nélkül





Számomra a legfinomabb gyümölcslevesek egyike. Viszont valóban jó szilva kell hozzá. Szerintem teljesen mindegy milyen fajta, lényeg, hogy legyen mélysége az ízének. Egy titka van; nem higítom túl. Kap egy kis vörösbort  még az elején, és tejszínt a legvégén. Se rántás, se habarás, csak egy rövid mixelés, és kész.

1 kg szilva
1-1.5 dl vörösbor
1 dl víz
1.5-2 dl tejszín
1 citrom reszelt héja
1 vastagabb citrom karika
2 csomag vaníliás cukor
kb. 4 evőkanál kristálycukor
1 rúd fahéj
2 csipet só

A szilvát magozom, és nagyobbakra aprítom. Rászórom a cukrokat és a sót, ráreszelem a citromot, amiből egy karikát is belenyomok, a fahéjjal együtt. Meglocsolom  borral és vízzel, és lefedve összefőzöm. Kiveszem a szilva egyharmadát, a többit botmixerrel pürésítem. Felöntöm tejszínnel, és a kivett szilvát visszatéve összerottyantom. Ha kell, még utánízesítem.


2013. április 15., hétfő

Medvehagyma krémleves




Hozzávalók (kisadaghoz):

1 kisebb csokor medvehagyma
3 normál krumpli
2 gerezd fokhagyma
diónyi vaj
fél leveskocka
2 dl víz
1 dl tejszín
1 csapott evőkanál liszt


2 tojás
2 citrom
6-7 dl víz

A hámozott, felkockázott krumplikat felöntöm épp csak annyi vízzel, amennyi ellepi. Sózom, hozzáteszem a fokhagymát és a vajat. Mikor félig puha, beleteszem a mosott, apróra vágott medvehagymát. Készre főzöm. Nem öntöm le róla a vizet, hanem vele együtt szitán áttöröm. (Lehet persze mixert is használni, de így finomabb lesz a püré.) 
A leveskockát 2 dl vízben felfőzöm. és a krumplihoz öntöm. Újra felfőzöm, majd tejszínnel behabarom. Ízlés szerint kis citromlé adható még hozzá.
A vizet citromlével (lehet ecettel is) felforralom. Egy csészébe egyenként feltöröm a tojásokat, és onnan finoman a vízbe engedem. 3 perc alatt megfő. (Én annyit forgolódtam, hogy keményebb lett a kelleténél..)
Tálalásnál minden tányér levesbe teszek egy buggyantott tojást, és körberakom tépdelt medvehagyma levelekkel.

2012. november 26., hétfő

Gulyásleves



Hozzávalók:

50-60 dkg marhanyak
1 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 tv paprika
1 paradicsom
2 répa
1 nagyobb petrezselyem
1 kisebb zeller
2 közepes krumpli
2 evőkanál csemege piros arany
1 teáskanál csípős piros arany
1 evőkanál édes fűszerpaprika
1 evőkanál köménymag
só, olaj

3-4 evőkanál liszt
1 tojás


Először pörköltet készítek a húsból. Vagyis a felaprított hagymát, fokhagymát olajon megdinsztelem. Hozzáadom a kisebb kockákra felvágott hús, és nagy lángon jól leblansolom. Belenyomom a piros aranyakat, átforgatom  benne, majd rászórom a paprikát is. Kis lángra veszem, beleteszem a paradicsomot, paprikát, és fedő alatt majdnem készre főzöm. Félúton sózom, és köményezem. 
Mikor kész, kiveszem a paradicsomot és paprikát. Kisebb kockákra vágom a krumplit, zellert - a fás részeit kivéve -, répát, gyökeret. Felöntöm másfél liternyi vízzel, és készre főzöm. 
A csipetkéhez veszek egy tojást, valamint annyi kanál lisztet - 2-3 -, amennyit felvesz. Sózom, és még felöntöm olyan fél deci-deci vízzel. (Nem kell túl híg legyen.) Kisebb lyukú szaggatón belepasszírozom a kissé forrásban lévő levesbe. Elkavargatom, és párat rottyantok rajta.

2012. november 15., csütörtök

Tyúkhúsleves sáfránnyal



Hozzávalók:

1 kisebb tanyasi tyúk
2 répa
1 gyökér
1 kisebb zeller
1 hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 tv paprika
1 kisebb csípős paprika
1 karalábé
1 csokor petrezselyemzöld
pár szem egész bors
1 kis darabka szerecsendió
1-2 csipet sáfrány
só, vegeta

A hús szétdarabolom. Egy jó nagy tálban kiáztatom a vértől. Párszor átmosom, lecsepegtetem. Felöntöm annyi vízzel, épp csak ellepje. Közepes lángon hagyom lassan felforrni. Lehabozom. Kis lángra veszem, sózom, vegetázom. Hozzáteszem még a szerecsendiót, borsot, sáfrányt. Kicsit félrehúzott fedő alatt félpuhára főzöm a húst. Akkor hozzáteszem az előkészített zöldségeket, kicsit később a tetejére a petrezselyemzöldet, pár szál zellert. Mikor kész, elzárom, és hagyom kicsit pihenni-ekkor teszem bele csak a máját. A húst kiszedem, a levest egy kisebb fazékba szűröm. Húst, zöldségeket, levesetésztát külön tálalok.

2012. november 7., szerda

Frankfurti leves


Aminek semmi köze Frankfurthoz, annál inkább a virslihez - Német eredetije nincs. Kelkáposzta alapú levesként találta ki egyszer valaki, így honosodott meg. Ám ehhez ízlés szerint nyugodtan társítható "bármi", ami nem viszi el teljesen más irányba az ízvilágát.


Hozzávalók (nagy adaghoz):

1 kisebb fej kelkáposzta
2 nagyobb krumpli
4-5 csiperke
1 nagyobb fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
3 pár frankfurti (vagy bécsi) virsli
1 kis doboz tejföl
1 dl tejszín
1 evőkanál liszt
1 evőkanál pirospaprika
1 kisebb citrom leve
pár tekerés bors
kömény, majoranna

Először egy nagyobb lábasban kevés olajon megdinsztelem a felkockázott hagymát. Míg puhul, leszedem a kel külső leveleit, kivágom a torzsályát, és cikkelyekre vágom. A hagymához teszem a felaprított fokhagymát, a kisebb kockákra vágott krumplit, szeletelt gombát, majd végül a kelt. Sózom, fűszerezem, és háromnegyedig felöntöm vízzel. Lefedem, és hagyom hogy összeessen. Mikor a vastagabb rész is, krumpli is puha, rántást készítek, amibe a végén beleszórom a paprikát. Mindig merve bele a levesből, közepesre felhígítom. Belekeverem a tejfölt, tejszínt, és beleöntve a levesbe, besűrítem azt. A végén belecsavarom a citromot.

2012. szeptember 21., péntek

Paradicsomleves húsgombóccal



Kicsit macerás. Mert. Mert marhával az igazi, de annak van egy kevésbé jó tulajdonsága. Vagy hirtelen, kevés ideig készíti az ember, és akkor puha marad, vagy (pl. pörkölt, gombóc) emberesen nekiáll, és akkor jó időbe telik mire elkészül. Ma arra a következtetésre jutottam, hogy ezt úgy lehet megelőzni, ha a rizst teljesen előfőzöm, a hagymát pedig lereszelem vagy extra apróra vágom (esetleg hagymakrém). Ha így gyúrom össze, és olyan 8-10 perc alatt fedő alatt hirtelen átpárolom, vajpuha marad. Ez Csak marhára áll, a többi húst nyugodtan lehet szokás szerint készíteni.  


Hozzávalók

A gombóchoz:

25 dkg darált marhahús
1 jó dl rizs
1 fej hagyma
1 tojás
1 csapott evőkanál bazsalikom
pár tekerés frissen őrölt bors egy jó teáskanál só
+ 1 teáskanál vegeta és só a főzővízbe

A szószhoz:

500 gr paradicsomlé
1 fej hagyma
1 kis darabka zeller
1 csapott evőkanál bazsalikom
kb. 1 bő evőkanál só és 4-5 evőkanál cukor
+1 evőkanál liszt és 2-3 evőkanál olaj a rántáshoz

A rizst előfőzöm, leszűröm, hideg vízzel átmosva kissá lehűtöm. Hozzákeverem a húshoz, ahogy a (nagy lyukon) lereszelt hagymát, tojást és a fűszereket is. Vizes kézzel gombócokat formázok belőle, majd olyan másfél-két liternyi sózott, vegetázott, forrásban lévő vízbe teszem. Közepes lángra véve, fedő alatt kb. 8-10 perc alatt készre főzöm. Midig van egy kisebb utója gombóc a végéről, azt kiveszem, kettészelem és megnézem kész-e? Ha nem, még kicsit főzöm.
Amikor a gombócoknak felteszem a vizet, akkor egy lábasba öntöm a paradicsomlevet. Hozzáteszem a hagymát, zellert, sót, cukrot. Lefedem és hagyom főni.
Mikor a gombóc kész, kiszedem, és félreteszem. A főzőléből  jó 5 decit átmerek a paradicsomba. Akkor zárom el, mikor a hagyma megfőtt. Ekkor lisztből, olajból rántást készítek és besűrítem vele a lét. Beleszórom a bazsalikomot, és ha kell utánízesítem. Belepakolom a gombócokat is. (A zöldségeket benne lehet hagyni teljes hűlésig, és csak akkor, illetve tálalásnál kiszedni.)


2012. július 14., szombat

Rosztyóka leves gazdagon


Jóanyám egyik nagy kedvence, a neve pedig nem mást takar, mint egy egyszerű köménymagos levest (tót eredet). Jó gyomorbántalmakra, viszont akkor pőrén kell enni, a cicomát kéretik kifelejteni belőle! 


Hozzávalók:

1 jó teáskanál köménymag
1 jó teáskanál Piros Arany vagy fűszerpaprika
4-6 szelet házi kolbász
3-4 tojás
1 jó evőkanál liszt
olaj,
2-3 szelet kenyér

A köménymagot 2-3 kanál olajon, közepes lángon kipattogtatom. Jobb rátenni a fedőt az edényre, mert valóban pattog! Viszont vigyázzunk, hogy ne égjen meg! Leveszem a lángot, rádobom a lisztet, paprikát és lassan kezdem felönteni vízzel. Először csak olyan 2 decit öntök rá, símára keverem, és akkor öntöm fel nagyjából 5-6 deci vízzel. Beleteszem a kolbászt, majd egyenként merőkanállal beleengedem a tojásokat. Nem árt, ha jó meleg lébe engedem, mert így marad egyben. Még körülbelül 8 percig főzöm, amíg kész a tojás. 
Két szelet kenyeret kisebb kockákra vágok, és kevés olajon lepirítom őket. Tálalásnál szedek kolbászt és tojást is a tányérba, viszont praktikusabb, ha a zsemlekockákat mindenki maga teszi rá, nehogy szétázzon, ha esetleg túl forró a lé.

2012. július 1., vasárnap

Kapros uborkaleves hidegen


Kifejezetten nyári nagy melegekben kínál felüdülést. Az uborka és a kapor frissességét a joghurt teszi lágyan krémessé. A cukor és a citrom finoman kiemeli és összeköti az ízeket, a lazac pedig kis ellensúlyt biztosít. Kissé darabos leves, ám aki krémesebben szeretné fogyasztani, hagyja kicsit tovább sózódni az uborkát. Ilyenkor jobban megereszkedik, és könnyebben lehet botmixerrel pürésíteni. De ezt már csak akkor, ha elkevertük a joghurttal.


Hozzávalók:

1 nagyobb uborka
300-400 gr natúr krémjoghurt
1 kis csomó kapor
100-150 gr füstölt lazac
1 gerezd fokhagyma
só, cukor, citromlé ízlés szerint
kevés olaj

Az uborkát meghámozom,lereszelem, majd olyan kávéskanálnyi sóval átforgatom és tíz percig állni hagyom. A fokhagymát is lereszelem, és a megtisztított, felaprított kaporral együtt kevés olajon megfuttatom. Ez egy-két percet vesz igénybe. Elzárom, majd hozzákeverem az uborkát -levével együtt- és a joghurtot. Sóval, cukorral, citromlével ízesítem. Tálalásnál vékonyra vágott lazac csíkokkal díszítem.



2012. június 28., csütörtök

Karalábéleves húsgombóccal



Hozzávalók:

2 zsenge karalábé levelével együtt
25 dkg darált hús - sertés, pulyka, kevert
1 tojás
1 dl rizs
1 fej hagyma
1 csomó petrezselyemzöld
1,5 dl tejszín vagy 1 kis doboz tejföl
só, bors, citrom leve, vegeta, vaj
1 evőkanál liszt

A karalábét meghámozom, felkockázom. A levelét átmosom és felcsíkozom. Egy kisebb lábasban olajat hevítek és beleteszem őket. Sózom, vegetázom, kevéske vizet öntök rá és félig megpárolom. 
A rizst megmosom és félig megfőzöm. Ha kissé kihűlt, a darált húshoz adom, ahogy a tojást, aprított petrezselymet hagymát. Sózom, borsozom, jól összegyúrom. Kisebb gombócokat formázok belőle. 
A karalábét felöntöm nagyjából egy liternyi vízzel, és mikor forrásba kezd belehelyezem a gombócokat. Annyira veszem le a lángot, hogy gyöngyözzön. Félig rátett fedő alatt puhára főzöm (olyan 15-20 perc). Akkor a tejszínt/tejfölt elhabarom a liszttel, és a levesbe öntve behabarom vele. A végén kevés citromlével savanyítom.

2012. április 27., péntek

Brokkolikrémleves



Hozzávalók:

1 fél kilós brokkoli 
1 közepes krumpli
1 gerezd fokhagyma vagy 1 kisebb fej hagyma, 
fél dl tejszín
1 csapott evőkanál liszt
só, bors, szerecsendió, vegeta ízlés szerint

A brokkolit rózsáira szedem, átmosom. A fokhagymát felaprítom és megfuttatom egy kevés olajon, a kisebb kockára vágott krumplival is. Hozzáteszem a brokkolit, sózom, vegetázom, borsozom, végül meghintem szerecsendióval és a liszttel. Bő háromnegyedig felöntöm vízzel és puhára főzöm. Ha kész, botmixerrel pürésítem. Felöntöm tejszínnel, elkeverem és rottyantok rajta egyet.

2012. április 9., hétfő

Tárkonyos húsgombócleves


Ha valaki netán azt kérdezné, na jó jó, de hol van belőle a répa, és a többi hozzávaló? Tudom, minimalistának tűnik, de higgyétek el, úgy tökéletes ahogy van! Egyáltalán nem tűnik ki belőle, hogy "csak ennyi". Valóban nagyon jó leves, nálam listás eledel.


Hozzávalók:

25 dkg darált sertéshús
1 hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tojás
1 bő evőkanál rizs
só, bors
1 kis doboz tejföl
1 evőkanál liszt
vegeta vagy leveskocka
1 evőkanál tárkony
citrom vagy tárkonyecet

A rizst jó félig megfőzöm, ha kissé kihűlt a húshoz keverem. Sózom, borsozom, hozzáadom a finomra vágott hagymát, fokhagymát és a tojást. Összekeverem a masszát, és 30-40 percre a hűtőbe teszem pihentetni.  Bő egy liternyi vizet felteszek egy lábasban. Sózom, vegetát vagy leveskockát teszek bele. Mikor elkezd forrni, vizes kézzel kisebb gombócokat formázok a húsból. Beleteszem őket a tárkonnyal együtt, és 20-25 perc alatt kissé lefedve, gyöngyözve készre főzöm. (Ha friss a tárkony, csak a vége felé adom hozzá.) A tejfölt elkeverem a liszttel és besűrítem vele a levest. Citromlével vagy tárkonyecettel savanyítom kissé.

Fleischknödel Suppe mit Estragon



Zutaten:



250 gr. Hackfleisch (am besten Lamm aber man kann auch Schwein/Rind gemischtes nehmen)

1 Zwiebel

Salz, Pfeffer
2 Zehen Knoblauch
2 Eßlöffel Reis
2 Eier
1-2 Eßlöffel Suppengewürz
1 Eßlöffel Estragon
1 klein Becher Sauerrahm
1 Eßlöffel Mehl
Saft von eine halbe Zitrone oder etwas Estragonessig                          

Reis halb vorkochen. Zwiebel und Knoblauch fein schnitten, mit dem ausgekühltem Reis und Eier zum Hackfleisch mischen. Salzen, pfeffern. So anderthalb Liter Wasser mit Salz und Süppengewürz ins Kochen bringen. Ungefähr 5 Zentimeter groß Knödeln formen und ins Wasser tauchen. Halbe Stunde kochen lassen. Mit Estragon würzen. Wenn die Knödeln fertig sind, Mehl mit Sauerrahm gut verrühren und die Suppe damit verdichten. Mit Estragonessig oder Zitronensaft abschmecken.



2012. április 5., csütörtök

Lencseleves



Hozzávalók:

15 dkg lencse
20-25 dkg füstölt sonka 
1 hagyma
1-2 közepes répa
1 kisebb zeller fele
1 babérlevél
só, liszt, olaj

A lencsét átmosom párszor. Beleteszem a megpucolt egész hagymát, a hasábokra vágott répát és zellert (aki nem eszi meg, hagyhatja egészben is). A húst jó centi vastagságú szeletekre vágom. Ezt is hozzáteszem a babérlevéllel együtt. Kicsit megsózom, és háromszoros vízzel felöntöm. Ha minden megfőtt, kb. három kanál olajat elkeverek egy kanál liszttel és besűrítem vele.


2012. március 26., hétfő

Kapros zöldbableves



Hozzávalók:

20 dkg zöldbab
2 közepes krumpli
1 kisebb fej hagyma
1 csirkemell
1 csokor kapor vagy 3 evőkanál szárított
1 kis doboz tejföl
1 csapott evőkanál liszt
1 evőkanál Piros Arany
fél citrom leve
1 evőkanál cukor
só, olaj, vegeta

A hagymát felkockázom, és kevés olajon megpárolom. Hozzáadom a babot és a kockázott krumplit. Sózom, vegetázom, felöntöm annyi vízzel, ami épp ellepi. Mikor félig puha, hozzáadom a kockára vágott mellet és megszórom a felaprított kapor felével. Mikor kész a leves, felöntöm még nagyjából 2-3 deci vízzel. A tejfölt egy habverő segítségével símára keverem a liszttel és a pritaminnal, majd beleöntöm a levesbe. Hozzáadom a maradék kaprot és rottyantok rajta egyet. Cukorral, citrommal ízesítem.


2012. március 7., szerda

Zöldbableves



Hozzávalók:


kb. 25 dkg zöldbab
2 gerezd fokhagyma
pár csipet vegeta 
1 kisebb csomó petrezselyemzöld vagy kapor
1 kis doboz tejföl

1 bő teáskanál Piros Arany
citromlé vagy ecet ízlés szerint
kb. 1 teáskanál cukor
1 kanálnyi vaj

só, liszt


Az aprított fokhagymát megfuttatom a vajon. Hozzáteszem a zöldbabot. Sózom, vegetázom, és öntök rá olyan decinyi vizet. Fedő alatt puhára párolom. Hozzáteszem a felaprított petrezselymet, felöntöm bőven vízzel, és forralni kezdem. A tejfölt elkeverem egy csapott kanál liszttel és a paprikakrémmel. Ha kezd forrni a leves, leveszek belőle 4-5 kanálnyit és elkeverem a habarással, majd beleöntöm a levesbe, és kissé besűrítem vele. Ha kell, még utánsózom, citrommal, kis cukorral ízesítem.


2012. február 27., hétfő

Savanyú tojásleves




Hozzávalók:


3 evőkanál olaj
1 bő evőkanál liszt
1 liter víz
4 tojás (fejenként 1)

1 fej hagyma
3 babérlevél
1 evőkanál cukor
1-2 citrom leve
1 evőkanál Piros Arany vagy fűszerpaprika
1 kis doboz tejföl



A lisztet olajon meghuzatom. Belekeverem a paprikakrémet, és lassan, kevegetve felöntöm a vízzel. Sózom, beleteszem a hagymát, babérlevelet és a cukrot. Olyan 30 percet főzöm. Nagy lángra teszem, és ha rotyogni kezd óvatosan, egyenként beleengedem a felütött tojásokat. A tefölt elkeverem pár kanál levessel. Beleöntöm, kicsit elkeverem és el is zárom. Citromlével savanyítom.


2012. január 29., vasárnap

Becsinált leves avokádóval


Hozzávalók:

20 dekányi sertéshús vagy csirkemell
darabka zeller
1 kisebb petrezselyemgyökér
2 kisebb krumpli
1 közepes répa
1 kis fej hagyma
1 csomó petrezselyemzöld
2 dl tejszín vagy 1 kisdoboz tejföl
1 csapott evőkanál liszt
1 citrom leve
fél avokádó
só, bors, olaj

Az apróra vágott hagymát kevés olajon megdinsztelem. Húst kisebb kockákra vágom, és nagy lángon megblansolom. A zöldségeket kockára vágom, és átforrósítom a hússal. Sózom, borsozom, hozzáadom a felaprított petrezselyemzöld felét és felöntöm annyi vízzel, ami jól ellepi. Puhára főzöm az összetevőket. A lisztet elkeverem a tejszínnel, majd pár kanál levessel. Behabarom vele, citromlével ízesítem. Tálalásnál alulra helyezek pár szelet avokádót. Rákanalazom a forró levest, és megszórom friss petrezselyemzölddel. Friss, diós ízt ad neki.


Ötletforrás: http://malnakonyhaja.blogspot.com
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...