2012. szeptember 29., szombat

Magvas császárzsemle


Jó régen nem sütöttem semmit, amit gyurmászni kéne. Kicsit kísérleteztem ma az anyagokkal, mert mindig olyat szeretnék, ami belül könnyed, kívül enyhén roppanós. Na ez nem az. Ehető, de messze nem az a minőség amire vágyom. (Sóval nem spórolni, mert rém ízetlen lesz!)



Hozzávalók:

30 dkg liszt
5 dkg graham liszt
2,5 dkg élesztő
1 evőkanál olaj
1 jó kávéskanál só
2,5 dl langymeleg víz
1 evőkanál lenmag
1 teáskanál szezámmag


Először az élesztőt morzsolom a tálba. Kevés vízben feloldom, majd a többit is hozzáöntöm. Belemérem a többi hozzávalót, és jól kigyúrom. Letakarva 30 percet kelesztem. Begyújtom a sütöt 200-220 fokra, melegedjen, míg formázom a zsemléket. 
Enyhén lisztezett felütre húzom a tésztát. Egy vaskos pizzává nyomom. Középen kettévágom, majd mintha igazi pizzát szelnék, 3-3 részre vágom (szóval 6 "pizza szeletet" kapok). Úgy formázom gömbbé a két kezemmel, hogy folytonosan körbehaladva belűlről kifelé alágyömöszölöm a széleit. A munkafelületre téve lapos kerekké nyomkodom, a széleket a tenyerem külső éleivel egyenletessé formázom. Akkor egy kanál élével középről kifelé 5 félkörívet nyomok. Sütőpapíros lemezre teszem. Megkenem egy kis vízzel, megszórom magokkal, és újra 10 percet hagyom kelni. 15 perc alatt enyhén piroskásra sütöm. Rácsra teszem hűlni.



Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...