A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyéb. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyéb. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 2., péntek

Étel a falon



Lelki szemeimmel látom, ahogy a cím olvastán sokak előtt filmként lepereg egy spenóttól zöldben pompázó fal, pár, al dente tesztelést túlélő kornyadt spagettiszál vagy akár a már unalomig szétgagelt palacsinta dobálós mutatvány maradványai. 
Persze, juszt sem erről lesz szó! Az a nagy helyzet, hogy van ám - persze tőlünk nyugatabbra -, egy irányzat, amely egy ideje igencsak kezd külön életet élni. Food painting a becses neve. Magyarán, szó szerint étel festészet, de ez annyira fogcsikorgatóan erőltetett, hogy inkább hagyom az eredetit.
Ugye, csendéletet már mindenki látott. Általánosságban, azon képek megnevezésének összességét jelenti, amin egy téren belül tárgyak, virágok, növények, ételek, italok - jellemzően "holt tárgyak" - kerülnek bemutatásra. (Nálunk igazából a virágcsendélet az, amelynek külön megjelöléssel szoktak adózni.) A képlet; egy - többnyire abrosszal leterített asztalon - gyümölcstál, kenyér sajttal, esetleg valamilyen sült vagy vad, italként leginkább vörösbor, néhol sütemények. A körítés; horgolt terítőcskék, ón-, réz-, porcelán-, üvegtálak. A színvilág visszafogott, és az embernek az az érzése, mintha egy elsötétített szobában festették volna. Nincs igazából se fény, se vibrálás. Elnézegeti az ember, de eszébe sem jut ez alapján kívánósnak lenni, és vásárolni rohanni, netán szájtátva elbámulni azon, hogy a máriába is csinálhatták!
De ahogy változnak a korok és ízlések, úgy változik a festészet is. Mára már ez az ódon hangulat tovatünt. Egyszerűen divatja múlt. Az áporodott levegőt üde szellő járja át, tág ablak nyílt a világra. Sokkal bővebb és merészebb a témaválasztás, így nemcsak maguk az ételek, hanem a hozzájuk kapcsolódó tárgyak is megjelennek. Pl. ketchupos üveg, csipszes zacskók, csokipapírok, mosogatószerek etc.. A helyszín is bővült - ide kattintva Bernardinál is látható - konyha, hűtőpult, illetve az asztal sem direkte, tudatosan és látványosan asztal, inkább egy hely amin a tárgy megjelenítődik. 
A kirobbanó frissességhez - sok szinte happening-szerű -, nem kis technikai tudás is párosul. És valahogy felmerül a kérdés; vajon a hiperrealizmus választotta a food paintinget, vagy a food painting vívott ki magának akkora figyelmet, hogy egyre több hiperrealista festő teszi palettájára. Mindenesetre összekapcsolódtak.

Azért meg kell említeni, nem csak fotószerű képek léteznek, de talán ez a leglátványosabb. Csak egy pár képet tettem ki, és egy pár festőt soroltam fel - a kép alatti nevekre kattintva megnyílnak a weboldalak -, de a lista ennél jóval bővebb! Azért őket választottam, mert ők vannak leginkább hatással rám. Ha viszont valakit mélyebben érdekel a téma, angol nyelven elég információt talál róla.

















Carol Gillott






2013. május 24., péntek

Mit tegyünk ha kiskutyánk folyamatosan köti az ebet a karóhoz, avagy ki nevel a végén?






Hol vannak már azok a szép idők, mikor kedvenc négylábúink beérték holmi nagyzsákos, olcsó kutyapogácsával, tápokkal, amik legfeljebb egy ízben voltak kaphatók? Rég volt, nagyon rég. Olyan messzi, mire sok ifjonti blogolvasó már nem is emlékezhet, hiszen talán még gondolatban sem fogalmazódott meg jövőbeni világrajövetelük.
Mikor én gyermek voltam - valamikor az átkos virágzásában -, nem volt ekkora kalamajka az ebek körül. Volt vizük, kajájuk, rendes kutyaházuk, és slussz! Most van kiskabátjuk, ékszereik, külön nekik gyártott édibédi körömlakkjuk, kutyafodrász által kreált festett-trimmelt szőröcskéjük. Anyám! Csak aztán a nagy törődésben nehogy elvesszen maga a lényeg... a K.U.T.Y.A.!
Mert a kutya volt, lesz, létezik. Idomulva saját hülyeségeinkhez, modernizálódtak. Kisujjunkat nyújtottuk, és mostmár ők sem érik be akármivel. A legjobb pihepuha felfújható kutyaágy, amire korona van arannyal hímezve, cicomás, porcelán kutyatál, cipőcske, kabátka, külön tv csatorna - naná! Summa summárum; Elnyápicolódtak - velünk együtt.
De mivel a kutya okos, és igen rafinált állat tud lenni, ahol rést talál a pajzson, kosárra tör ...és be is dobja. Még mielőtt mi, nagyokos gazdik észbekaphatnánk. Aztán persze már veszett fejsze nyele! Egy nap csak azt vesszük észre, hogy a neki szánt finomságok kerülnek legelőre a bevásárlólistán, miatta nézünk be a henteshez, és olyan ételt főzünk vagy sütünk, amit ő is szeret. És ha nem így lenne, jönnek a szomorú, könnybelábadt, melegbarna kutyatekintetek. Akkor is ha a hátad mögött áll, vagy akár a kert túloldalán szottyad. Érzed, tudod...néz. A lelkével.

És még mielőtt mi, kétlábonjáró, világhódító, rettentően fontos humanoidok szipogva elérzékenyülnénk, lássuk mit is tehetünk, hogy is kezeljünk ilyen fránya helyzeteket:

1. Sehogy! Adjuk meg magunkat, és megtörten lássuk be, győzött az ebünk. Lessük minden kívánságát, hiszen mostmár Ő a falkavezér!

2. Fogadjuk meg, ha legközelebb kutya vásárlására kerülne  sor, csakis eleve rövid élettartamú jószágot választunk, rövidítve esetleges jövőbeni szenvedéseinket. (Életbe léptetvén Murphy törvényét, kivételesen a miénk pont kétszeres matuzsálemi kort fog megélni.)

3. Távolítsuk el otthonról - őt vagy magunkat. Adjuk kicsit zordabb körülmények közé. Visszatérvén, "szemünk fénye" majd "megajándékoz". Csakis azokkal fog "jót" tenni, amik közel állnak hozzánk. A tv távirányító, cipők, drága magazinok, etc.

4. Alkalmazzunk makarenkói szigort, és hozzuk vissza régmúlt idők bevált nevelési módszerét;  pofozzuk fel! Ez leginkább közepes súlyú és termetű jószágoknál lehet hatékony. Apróbbaknál és óriásiaknál kerüljük! Míg előbbi egy jól irányzott atyai súlyától akár fel is dobhatja a pacskert, addig utóbbi legfeljebb röhög rajta.

5. Meséljük el neki mennyi nehéz sorsú fajtársa tengődik e világon. Láncra verve, víz nélkül kilökve, legyen szibériai hideg vagy sivatagi hőség. Ennek demonstrálására vegyünk fel ideillő riportokat tv műsorokból, és naponta (akár többször is) nézessük meg vele.

6. Sűrűn fenyegessük meg! A "soha többé nem kapsz enni ilyen finomat"-tól a "beadlak egy lelencházba, ott majd nyivákolhatsz"-ig, a spektrum széles skáláján mozoghatunk. Na és mivel "drága kiskutyánk" pontosan tudja, hogy úgysem tesszük meg, folyamatosan csinálhatunk hülyét magunkból.

7. Ordibáljunk vele! A helyzet nem válik jobbá, viszont mi megkönnyebbülhetünk a kiadott stressztől. Bónuszként végignézhetjük, ahogy kétrét hajtva magát sunnyog el haragunk elől. De legalább egy időre nyugi lesz.

8. Szokjunk rá a nyugtatóra! Váltsunk ki több dobozzal és mindig legyen kéznél, hiszen lakótársunk bárhol képes lesz idegeinkbe férkőzni. Legyen a konyhában, a tv közelében, kertasztalon, kocsiban, kistáskában.

9. Indítsunk gasztroblogot...:-))



A szunnyadó delikvens


2012. december 31., hétfő

Újévi köszöntő versikék






Malac farka pöndöri,
Turcsi orra tömpöri,
Azt visítja mindig, hogy uii,
Boldog Évet adjon az új!

------------

Hozzon az év lőtt nyúllábat,
Teli kamrát, libamájat,
Mákos lencsét jó nagy tállal,
Bő nadrágot hosszú szárral!

------------

Csillámporral teli hajjal,
Pirospozsgás, rózsás arccal,
Asztal alól négykézláb,
Koccintsunk most cimborák!

BUÉK!

( Ani )

2012. december 22., szombat

Karácsonyi köszöntő



Szép karácsony éjszakáján,
Fénylő holdnak nyoszolyáján,
Vándor csillag útra kél,
Születésről így regél

Kicsiny ország pusztájában, 
Hóval fútta falujában,
Három barát mendegél,
Melegséget így remél

Barátfüle, disznó lába,
Belefér egy tarisznyába,
Hurka, kolbász vele tart,
Kiscipó sem okoz bajt

Parasztháznak ablakában,
Jégvirágos világában,
Gyertya fénye felragyog,
Köszöntvén e csapatot

Terül abrosz, bor kerül,
Nevetés száll, kacaj gördül,
Falatozva mulatoznak,
Szent dalokat dúdolgatnak

Fenyő ontja zöld illatát,
Bejglik hada kínálja magát,
Így telnek az ünnepek,
Kinnt a fagy, de a szív meleg

Szép karácsony éjszakáján,
Fénylő holdnak nyoszolyáján,
Kívánok én Tinéktek,
Boldogságot, Egészséget, a Világgal Békességet!
                                                                                                      
                                                        (Ani)


2012. november 30., péntek

Don Pepe...Bekaphatod!?



...vagy inkább mégsem? 


Hiába a gasztrobloggerség, az ízek szeretete és a folytonos vágyakozás utánuk, vannak napok, mikor a fene se bánja ha más szolgálja ki és főz helyette! Na ja, a konyhabeli káoszról nem is beszélve. Úgyhogy, ritkán bár, de én is nyúlok telefon után, és hagyom kényeztetni magam. Illetve csak hagynám...
Szóval étlap felnyálaz, étel kinéz, megrendel. Kifizet, átvesz, kicsomagol. A rendelés Thai kacsamell ázsiai tésztával, Rántott camembert rizzsel áfonyával, Pecsenyetarja steak burgonyával. Az ott fent a thai kacsamell. És!; az a fekete izé, az nem gomba...az kérem a hápi cicikéje, feketére száradva. Nem sütve, száradva! (James Bond vodka-martini "rázva, nem keverve" klasszikusa donpepi módra) A többi trutymó, valószínűleg a napi összesített maradék. Íze? Semmi. Bár talán ez az egyetlen pozitívum, ami elmondható róla. Egy citrom levével, a sajthoz adott áfonylekvárral, na meg persze némi sóval próbáltam "feldobni", legalább pár falat erejéig. Hát nem jött össze! A sors fintoraként  a TV Paprikán pont a thai ételek nagyszerűségéről szólt az aktuális fáma...mennyire illatos és ízes! Nekem mondod?! Épp azt próbálom lenyomni. Erős jány vagyok én kérem, de ezúttal mégis legyőztek. A "thai kacsa" és "némi" undor. 
A tarja képzeljétek már sous vide-olt! Szerencséjére, mert különben cipésznél végezhetné, bakancsra talpbetétként. Azért még így is sikerült utólag szenesíteni rajta. A nevezetes steak burgonya - héjastól, negyedelve, sütőben, fűszerekkel szórva -prózai átirata, azaz, egy síma, ázott, kókadt elnagyolt sültkrumpli, tömbként végezve.
A camembert-rel túl nagy gond nincs, max, hogy böhöm vastag a bundája, sós és borsos. A rizs a megszokott napközis minőség. A lekvár baromi nagy gáz! Kis szottyadt, párforintos dobozkából kettő...mer' fussa!
Na babáim! Lehet túl nagy kérés, de ha maradékból állítunk össze "thai" kaját, legalább annyi legyen bennünk, hogy valami fillérekért zsákszámra beszerzett ötfűszer keverékkel tupírozzuk már fel. Legalább! Mert chilit, kókusztejet, lime-ot...etc., ugye nem is vár az ember! Szétfőtt répát, beazonosíthatatlan jellegű tésztát, dögkacsát meg légyszi magatoknak feltálalni! 
Sous vide-olt bárminek a felületét utólag elégetni...különös tehetség kell hozzá! Ahogy a pömpötylekvárhoz is! Baromi nehéz lenne tömegestől, kis cukorral darabosra lefőzni, és tálkákba adagolni, mi? 

Mindezt 6.320 Ft-ért

Repetát? Köszönöm, nem kérek! 


2012. október 27., szombat

Nektek, rólam


Azoknak, akik kíváncsiak rá ki is írja ezt a blogot, pár sorban bemutatkoznék. Nem titok a nevem, Hóbel Anikó (Ani). Teljesen szabad és vehemens lélek, aki igen nehezen tűri a kötöttségeket. Többek közt ezért sem tartom elsődleges szempontnak életemben a bevett módit: házasság-család. Szóval nálam a jövőben se keressetek baba-mama blogot...))

Miért is kezdtem írni? Jó kérdés...Talán mert szeretem az ételek világát, sokszínűségét. Megfigyeltétek milyen sokmindent elfelejtünk életünk során, de pl. a "Mama főztjének" íze sosem múlik? 

Elsősorban magamnak írok, és teszem fel receptjeimet, illetve bárkinek, akit érdekelnek, és megtisztel azzal, hogy olvassa, netán elkészíti őket. Eléggé kaotikus vagyok, ha nem gyűjtöm össze, örökre elvesznek. Világ életemben blindre, érzésből főztem, viszont most muszáj mindent valóban lemérnem és feljegyeznem, úgyhogy néha nem is olyan egyszerű.

Főzős család vagyunk, de jómagam csak olyan 12-13 éves koromban szabadultam be igazán a konyhába. Addig anyám főztjét kellett "elviselnem". Apám elég igényes lévén, anyám gyakran kelt hajnali négykor frissen csirkét vágni. Aztán persze be kellett még érni munkába és én is ott voltam, mint "ellátásra szoruló", a mini háztájival, kiskerttel egyetemben. Apám volt a pörkölt- és halfelelős, anyám az összes többi. Amire gyerekkoromból emlékszem az a töménytelen mennyiségű, friss vágású hús, galamb, nyúl, vadak, halak, az anyám által gyúrt tészta íze, a kőtesek illata. Disznótorok hideg, sötét hajnalokon, ahogy tele van a kamra saját készítésű kolbásszal, szalonnával, sonkával, savanyúságokkal, befőttekkel, lekvárokkal..és még sorolhatnám. Letűnt dolgok egy letűnt korból.

Nagyanyám uradalmi szakácsnő volt, híres a főztjéről. Nagy szívfájdalmam, hogy halála után nem került elő maga írta, gyöngybetűivel vezetett, megsárgult lapú receptes füzetecskéje. Számomra hatalmas érték lett volna.

Szeretem a hagyományos ételeket, de szeretek újítani, kísérletezni is. Azt viszont nem, amikor egymástól idegen dolgokat kevernek össze, majd állítják a feje tetejére az egészet szimplán hatásvadászatból - pláne megalapozott konyhai tudás nélkül. Ehhez vérbeli profinak kell lenni, és nem kevés ízléssel, illetve tiszta ízérzékeléssel bírni.

A pacaltól a békacombig szinte mindent fogyasztok és szeretek, de talán a csülök jó pörcösre sütve, amit bárhol, bármikor megennék, a frissen sült croissant és a marcipán - na és persze a klasszikus lazac-kaviár páros. 
Amit soha nem vennék a számba az a vese és tüdő, bogarak, rovarok, illetve teljesen tiltólistás minden társállat. Erről jut eszembe apám egyik kedvenc étele a bika töke volt, vagyis bika here. Szóval gyerekként ilyen ételekhez is hozzászoktam, nem kelt undort. 

Rengeteg baki volt már életem során a konyhában , és van mind a mai napig,-mint mindenkinek, maximum nem mindenki ismeri be. Kiemelkedő nagy dolgokra nem emlékszem, viszont számomra érdekes, hogy vannak kultúrák, ahol tapssal jutalmazzák az ember főztjét. Persze lehet ha buggyantott kutyanyakat készítettem volna gyurgyalagos kökörcsinpürével valami mással "jutalmazzák", bár bizonyára életük végéig emlegették volna. De ha jól emlékszem akkor hortobágyi palacsinta, vadas, és citromos szedertorta volt a feltálalt menü. 

És utoljára valami, amit most árulok el először. Mégpedig azt, honnan is jött blogom neve. Említettem mennyire roskadásig teli asztal és kamra jutott osztályrészül gyerekként. Nos azért ez jócskán kitartott majd' huszonéves koromig, mikoris anyámmal a konyhában egy-egy nagy főzőcskézés után körbenézve felsóhajtottunk: " Istenem már megint, kész étterem!" Aztán egymást méricskélve jött a kérdés: "Ki fog mosogatni, ki ma a soros?" "Mindig aki kérdezi"- hangzott rendszerint a válasz.))

2012. augusztus 22., szerda

Sztárgázsi egy éven át!





Szeretnél az Aldi háziasszonya lenni egy éven keresztül, mindezt sztárgázsiért? 
Augusztus 23-ától  verseny indul, melyben minden háziasszony kiprópálhatja magát. Három kategóriában lehet jelntkezni: Elfoglalt, Modern és Tradicionális. Akiben van tehát némi exhibicionizmus és még vetéledni is szeret, hajrá! 

Bővebben IDE kattintva olvashatsz róla! 

2012. június 6., szerda

Kell ez nekünk? A cukorpótlókról


Mint (talán) mindenki, én is szembesültem már a "cukor vagy cukorpótló?" kérdésével. Akkoriban még leginkább a Canderel tűnt számomra elfogadható megoldásnak. Főképp  kávéba, teába szórtuk, dobáltuk. Ugyanis aki fogyókúrára fogta magát, nem álmodozhatott süteményekről! Bocsánat, illetve csak álmodozhatott róla...de talán azt sem mertünk, attól való félelmünkben, hogy még a gondolatbeli apró bűnök is zsírpárnaként kúsznak majd fel kényes tájékokra. Persze ott voltak az egészségesebbnek aposztrofált cukrok, mint a méz, gyümölcscukor, barnacukor, nádcukor. Egészségesebb, de nem kalóriamentes. Arról nem is szólva, hogy a vércukrot majd' ugyanolyan gyorsan emelik az egekbe, és engedik visszazuhanni. Szóval a megoldás még messze váratott magára. 





Aztán pár éve feltűnt a piacon a sztívia. Nyomták orrba-szájba, akartam vagy sem, mindenhol beleakadtam (csodálkozom, hogy még mindig nem áldozott le a kampánya). Egy Herbária-beli vásárlásom alkalmával annyi jót mondott róla az eladó hölgyemény, hogy már-már szégyelltem magam a tökéletes sztívia vs falánk Ani összehasonlításban. Korunk új szuperhőse, ami mindent tud (velem ellentétben). "Jó jó, de mi van az ízével?"- próbáltam a padló alól félig megsemmisülve ellenérvet találni. " Teljesen olyan, mint a cukoré, sőt jóval édesebb. Egész kevés kell belőle!" Igen? Még jó, mert amilyen ennek a kisüvegnek az ára..!-tettem hozzá magamban, és már nyújtottam is életem rendbetevőjéért az ellenárat. "Beszélj inkább a szeplőtlen fogantatásról!"- jut eszembe hasonló helyzetekről Whoopi Goldberg ominózus mondata a Csendestárs című filmből. Kétszer-háromszor próbáltam átverni magam, hogy jó, de nem az! Fertelmes, csakis elvakultaknak és önkínzóknak ajánlanám! Úgy repült ki a szemétbe, hogy öröm volt nézni.





Nyírfacukor. Jóideje nézegetem már ezt a "tömeghisztériát" a blogokon. Pár dolgot én is elolvastam róla. Szemet szúrt és gyanakvásra késztetett mikor az írták nyírfacukor. Merthogy a kukorícától kezdve igen sok növényből ki lehet vonni. Az ára meg olyan fennt van, mintha nyírfaerdőket kéne kiírtani azért, hogy én a kis cekkeremben 25 dekát haza tudjak cipelni. Hát a nagyi sárgabaracklekvárját ezek után sem ebből fogják befőzni, az már szent! Viszont, és itt jön részemről a pozitív döbbenet: egyáltalán nincs ízbeli különbség a cukor és nyírfacukor között! Illetve ami van, az olyan minimális, hogy szót sem érdemel. Hogy kell-e ez nekünk?Én   azt hiszem igen! Ami meg csillagászati árát illeti, talán egyszer az előállítási technológiája is olcsóbbá válik, én pedig már nem 25 dekát fogok kiscekkerben lóbálni hazafelé..:))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...