2012. május 2., szerda

Marcipánburgonya



Hozzávalók:

10 dkg mandulaliszt
10 dkg porcukor
pár csepp mandula aroma
kb. 1 jó teáskanál víz
1 kávéskanál étolaj
csapott evőkanál kakaópor
igény szerint lehet ízesíteni kevés reszelt citrom-vagy narancshéjjal

A mandulát elkeverem a porcukorral, belepötyögtetem az aromát, hogy mindenhova essen belőle. Hozzáöntöm az olajat és egy kanál vizet, gyúrni kezdem. Csak akkor adok hozzá még vizet, ha nem áll össze masszává, és azt is nagyon lassan, óvatosan. (Ha mégis túl sok víz sikerülne, adjunk hozzá porcukrot, ha már nincs mandulánk.) Nem szabad túl puhának lennie, inkább kissé rusztikusnak. Ha kész, enyhén bevizesítem a tenyerem, és 4-5 centis krumplikat formázok. Akkor lesz szép, ha különböző méretűek, nagyságúak, vastagságúak.
Tehát amikor minden kész, előveszek egy fagyasztózacsit, és félig rakom krumplival, majd szórok rá egy kevés kakaót. Ne középre szórjuk mind, hanem húzzunk egy vékony csíkot. Beleteszem a marcipán másik felét is, majd rá a kakaót. Finoman összerázom, hogy mindenhova jusson belőle, de ne álljon rajtuk vastagon.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...