Zöldbabos camembert hajó chilis-kapros bormártással

Ezt az összeállítást még tavaly készítettem egy receptversenyre, amin aztán az égiek jóvoltából mégsem vettem részt. Viszont ma ráakadtam a régi képekre (ezért szerepel rajta az előző blogom neve), és gondoltam, ki tudja, hátha valakinek épp ez az ízvilága. Bevallom nekem nem igazán, de adott anyagokból, sőt márkából kellett dolgozni, és mit mondjak, nem igazán tartom minőséginek a Tihany termékeket. Szóval, ha valaki szeretné elkészíteni, ne tőlük válasszon camembert-t.

Hozzávalók:

2 db camembert

1 kisebb marék zöldborsó

1 maréknyi csirke- vagy sertésmáj

1 fej hagyma

1 csapott kanál kapor aprítva

1 gerezd fokhagyma

1 kisebb chili kimagozva

1 dl fehérbor

diónyi vaj

fél dl tejszín

só, bors, majoranna

pár csepp citromlé

csipet cukor

teáskanálnyi liszt

A zöldborsót sózom, és kevés vajon megpárolom. A hagymát felcsíkozom, olajon kicsit lepirítom. Hozzáadom a szintén csíkokra vágott májat, és tovább pirítom. Olyan 1-2 kanál vizet öntök alá, és készre sütöm. Sóval, borssal, majorannával fűszerezem, majd összekeverem a már puha babbal. A sajtokat kettévágom, és egy kiskanál segítségével, peremet hagyva kikaparom a belsejét. Egy kisebb sütőlemez vagy tepsi alját kikenem vajjal. Ráhelyezem az üreges sajtokat, és megtöltöm a babos-májas keverékkel. (A megmaradt sajtot egy kis tálkába téve eltehetjük a következő reggeliig, de jó alap sajtkrémnek is.) Jól előmelegített sütőbe téve 4-5 perc alatt átsütöm. Legjobb csak alsó sütésen. 

Abba az edénybe amiben a máj pirult beleöntöm a bort és jó közepes lángon felszedem vele a pörköket, mert ez jó mártás  alap. Hozzádobom a vajat, a chilit, kaprot. Sózom, picit cukrozom. Kis lángra véve hozzáadom a lisztet és síma mártássá keverem. Felöntöm tejszínnel, pici citromot facsarok bele. Ha minden elő volt készítve az egész megvan amíg  sajt melegszik. Ott különben figyelni kell, mert bizony szétfolyhat, ha nincs elég pereme, és ha nem túl jó minőségű a sajt.

Kell ez nekünk? A cukorpótlókról

Mint (talán) mindenki, én is szembesültem már a "cukor vagy cukorpótló?" kérdésével. Akkoriban még leginkább a Canderel tűnt számomra elfogadható megoldásnak. Főképp  kávéba, teába szórtuk, dobáltuk. Ugyanis aki fogyókúrára fogta magát, nem álmodozhatott süteményekről! Bocsánat, illetve csak álmodozhatott róla...de talán azt sem mertünk, attól való félelmünkben, hogy még a gondolatbeli apró bűnök is zsírpárnaként kúsznak majd fel kényes tájékokra. Persze ott voltak az egészségesebbnek aposztrofált cukrok, mint a méz, gyümölcscukor, barnacukor, nádcukor. Egészségesebb, de nem kalóriamentes. Arról nem is szólva, hogy a vércukrot majd' ugyanolyan gyorsan emelik az egekbe, és engedik visszazuhanni. Szóval a megoldás még messze váratott magára. 

Aztán pár éve feltűnt a piacon a sztívia. Nyomták orrba-szájba, akartam vagy sem, mindenhol beleakadtam (csodálkozom, hogy még mindig nem áldozott le a kampánya). Egy Herbária-beli vásárlásom alkalmával annyi jót mondott róla az eladó hölgyemény, hogy már-már szégyelltem magam a tökéletes sztívia vs falánk Ani összehasonlításban. Korunk új szuperhőse, ami mindent tud (velem ellentétben). "Jó jó, de mi van az ízével?"- próbáltam a padló alól félig megsemmisülve ellenérvet találni. " Teljesen olyan, mint a cukoré, sőt jóval édesebb. Egész kevés kell belőle!" Igen? Még jó, mert amilyen ennek a kisüvegnek az ára..!-tettem hozzá magamban, és már nyújtottam is életem rendbetevőjéért az ellenárat. "Beszélj inkább a szeplőtlen fogantatásról!"- jut eszembe hasonló helyzetekről Whoopi Goldberg ominózus mondata a Csendestárs című filmből. Kétszer-háromszor próbáltam átverni magam, hogy jó, de nem az! Fertelmes, csakis elvakultaknak és önkínzóknak ajánlanám! Úgy repült ki a szemétbe, hogy öröm volt nézni.

Nyírfacukor. Jóideje nézegetem már ezt a "tömeghisztériát" a blogokon. Pár dolgot én is elolvastam róla. Szemet szúrt és gyanakvásra késztetett mikor az írták nyírfacukor. Merthogy a kukorícától kezdve igen sok növényből ki lehet vonni. Az ára meg olyan fennt van, mintha nyírfaerdőket kéne kiírtani azért, hogy én a kis cekkeremben 25 dekát haza tudjak cipelni. Hát a nagyi sárgabaracklekvárját ezek után sem ebből fogják befőzni, az már szent! Viszont, és itt jön részemről a pozitív döbbenet: egyáltalán nincs ízbeli különbség a cukor és nyírfacukor között! Illetve ami van, az olyan minimális, hogy szót sem érdemel. Hogy kell-e ez nekünk?Én   azt hiszem igen! Ami meg csillagászati árát illeti, talán egyszer az előállítási technológiája is olcsóbbá válik, én pedig már nem 25 dekát fogok kiscekkerben lóbálni hazafelé..:))

Dióhéjban a chiliről

Egy indiai gasztronómiába futott beszélgetésünk alkalmával keralai ismerősöm igen bambán és értetlenül nézett maga elé: - Ani te nálunk éhenhalnál. Mi mindent nagyon csípősen, fűszeresen eszünk. (Senkit se tévesszen meg az az ártatlannak tűnő, dekoratív kép ami a banánleveleken tálalt különböző fogásokat illeti, férfigyomor kell hozzá.) Persze, én is szeretem a fűszereset, de a környék vízkészletét innám ki, ha egy napi kosztot végigennék - replikáztam az én kis tárkonyos, fokhagymás, citromos világomból. 
Azóta közelebb került hozzám a csípősebb ízvilág, de még messze elmarad attól, hogy a keralai házi konyháról álmodozzak.

De nézzük mit is tudunk felvonultatni vele kapcsolatban? Ha kivesszük a csípősségét, ami teljesen szubjektív - vagy szeretem vagy nem -, rengeteg dolog érvel mellette. Fő hatóanyaga a kapszaicin, ami erős antioxidáns hatással bír. Használják fájdalomcsillapításra és mivel bőrre kenve vérbőséget okoz, melegítő érzetet keltvén, antirheuma krémek egyik kedvelt hatóanyaga. Jó hatással van a szív - és érrendszeri panaszokra, segít visszaszorítani a daganatos sejteket. A kozmetikában is felbukkan,  cellulitisz problémák kezelhetők vele.
A kínai orvoslásban úgy tarták, aki csípőst ízt kíván, ott a tüdő és a vastagbél energiaszintje alacsony. Azonkívül ha a léleknek szüksége van új ingerekre, kihívásokra akkor is a csípős ízt kívánjuk. Mondhatni a chili a lélek koka kólája...:))

Roppanós sültkrumpli

Kizárólag csak azok olvassák tovább, akik szeretnek jót enni és nem félnek a kalóriáktól! A krumpli: kívülről lágyan roppan, belül finoman krémes. Magában, rántottak, sültek mellé is jó köret - de pl. brassóinak is. Vágható kockára, hasábra, negyedbe, nyolcadba, mindenkinek a maga ízlésére. Ínségesebb napokon feldob egy egyszerű tükörtojást, de egész jó téli vacsora, ha egy kis kolbászt sütünk hozzá, és savanyú káposztával körítjük. Régebben bevált eledel volt nálunk pár szelet karajt natúron, borssal, fokhagymával lesütni, pirított gombát a tetejére, mellé sült krumpli. Legjobb beletunkolgatni a gombás sült szaftba. Nem is részletezem, mert azt hiszem újra megéhezem..:))

 

Hozzávalók:

1 kg krumpli

nagyjából fél liter olaj

3-4 gerezd fokhagyma

só

A krumplit szokás szerint meghámozom. Egy serpenyőt felöntök annyi olajjal, amennyi a krumplit majdnem ellepi. Picit előmelegítem és beleteszem a krumplit meg olyan fél decinyi vizet. Lassú tűzön sütöm, addig amíg meg nem pirul. Lehet fordítgatni már félidőnél, hogy arányosabban süljön, sőt villával meg is szurkálni. Ugyanis ott majd feljön a "bőre", és egy roppanós hártya képződik. Ha kisebb darabkákra esne pár, nem kell aggódni, azok lesznek a legkelendőbbek. Mikor majdnem elérte a kellő pirosságot beledobom a megpucolt fokhagymát. Előtte nem érdemes, mert megég és keserű lesz. Különben, lehet mellé tenni hagymát is - a legjobb az apró, egyben, héj nélkül -, pár darabka kolbászt, szalonnát. Kellemes ízt ad majd neki. Ha magában eszem, akkor, amikor kiszedem, még teszek hozzá egy kanálnyi krumpliolajat, így sózom, és forgatom át párszor, hogy beigya a szaftot. Van, hogy fűszerezem, pl. provence-i fűszerkeverékkel vagy sült csirkével, kis borssal, majorannával, paprikával, vajjal, plusz pár csepp citromlevet facsarok rá, de a lényeg abban rejlik leginkább, hogy valóban lassú tűzön süssük, csak úgy pöszörögve.

Tejszínes epertorta

Viszonylag könnyen és gyorsan elkészíthető, mégis dekoratív torta. Előző éjszaka szoktam a tésztát átteni a fagyasztóból hűtőbe, így másnap bármikor azonnal elővehető. Ha a lapokat porcukor helyett cukorral szórjuk, még ropogósabbá tehetők a lapok. A tejszínt érdemes valóban keményre verni, nehogy szeletelésnél szétcsússzon a torta.

Hozzávalók:

50 dkg leveles tészta
5 dl tejszín
50-60 dkg kisebb szemű eper
2 csomag habfixáló
2 csomag vaníliáscukor
10 dkg cukor
+ 4-6 evőkanálnyi porcukor 

Először az epret készítem elő. Átmosom, lecsöpögtetem, majd konyharuhán vagy törlőkendőn hagyom megszáradni. A munkafelületre porcukrot szórok, és azon nyújtom ki a leveles tésztát akkorára, hogy majd a tortakarikával hármat ki tudjak vágni belőle. A tetejét sem lisztezem, hanem porcukorral szórom meg. Ráteszem a karikát, és késsel körbevágom a formát. Sütőpapíros tepsire rakom és előmelegített sütőben 175 fokon olyan 12 perc alatt ropogósra sütöm. Miután kiszedtem, finoman, de határozottan lepréselem a tortaforma aljával, majd rácsra teszem. Három ilyen lapot készítek. Mikor kihűltek, a cukorral, vaníliáscukorral és a habfixálóval kemény habot verek a tejszínből. Az eper és a tejszín felét eloszlatom az első lapon, ráteszem a következőt, majd epret és tejszínt. Befedem az utolsóval, és újból rátéve a forma alját az egészet szépen összepréselem. Legvégül bőven megszórom porcukorral és hűtőbe teszem.

Tipp: Ha az eprek alatt a tésztát eper vagy málnalekvárral vékonyan megkenem, még jobban kihozza a gyümölcs ízét.