Hol vannak már azok a szép idők, mikor kedvenc négylábúink beérték holmi nagyzsákos, olcsó kutyapogácsával, tápokkal, amik legfeljebb egy ízben voltak kaphatók? Rég volt, nagyon rég. Olyan messzi, mire sok ifjonti blogolvasó már nem is emlékezhet, hiszen talán még gondolatban sem fogalmazódott meg jövőbeni világrajövetelük.
Mikor én gyermek voltam - valamikor az átkos virágzásában -, nem volt ekkora kalamajka az ebek körül. Volt vizük, kajájuk, rendes kutyaházuk, és slussz! Most van kiskabátjuk, ékszereik, külön nekik gyártott édibédi körömlakkjuk, kutyafodrász által kreált festett-trimmelt szőröcskéjük. Anyám! Csak aztán a nagy törődésben nehogy elvesszen maga a lényeg... a K.U.T.Y.A.!
Mert a kutya volt, lesz, létezik. Idomulva saját hülyeségeinkhez, modernizálódtak. Kisujjunkat nyújtottuk, és mostmár ők sem érik be akármivel. A legjobb pihepuha felfújható kutyaágy, amire korona van arannyal hímezve, cicomás, porcelán kutyatál, cipőcske, kabátka, külön tv csatorna - naná! Summa summárum; Elnyápicolódtak - velünk együtt.
De mivel a kutya okos, és igen rafinált állat tud lenni, ahol rést talál a pajzson, kosárra tör ...és be is dobja. Még mielőtt mi, nagyokos gazdik észbekaphatnánk. Aztán persze már veszett fejsze nyele! Egy nap csak azt vesszük észre, hogy a neki szánt finomságok kerülnek legelőre a bevásárlólistán, miatta nézünk be a henteshez, és olyan ételt főzünk vagy sütünk, amit ő is szeret. És ha nem így lenne, jönnek a szomorú, könnybelábadt, melegbarna kutyatekintetek. Akkor is ha a hátad mögött áll, vagy akár a kert túloldalán szottyad. Érzed, tudod...néz. A lelkével.
És még mielőtt mi, kétlábonjáró, világhódító, rettentően fontos humanoidok szipogva elérzékenyülnénk, lássuk mit is tehetünk, hogy is kezeljünk ilyen fránya helyzeteket:
1. Sehogy! Adjuk meg magunkat, és megtörten lássuk be, győzött az ebünk. Lessük minden kívánságát, hiszen mostmár Ő a falkavezér!
2. Fogadjuk meg, ha legközelebb kutya vásárlására kerülne sor, csakis eleve rövid élettartamú jószágot választunk, rövidítve esetleges jövőbeni szenvedéseinket. (Életbe léptetvén Murphy törvényét, kivételesen a miénk pont kétszeres matuzsálemi kort fog megélni.)
3. Távolítsuk el otthonról - őt vagy magunkat. Adjuk kicsit zordabb körülmények közé. Visszatérvén, "szemünk fénye" majd "megajándékoz". Csakis azokkal fog "jót" tenni, amik közel állnak hozzánk. A tv távirányító, cipők, drága magazinok, etc.
4. Alkalmazzunk makarenkói szigort, és hozzuk vissza régmúlt idők bevált nevelési módszerét; pofozzuk fel! Ez leginkább közepes súlyú és termetű jószágoknál lehet hatékony. Apróbbaknál és óriásiaknál kerüljük! Míg előbbi egy jól irányzott atyai súlyától akár fel is dobhatja a pacskert, addig utóbbi legfeljebb röhög rajta.
5. Meséljük el neki mennyi nehéz sorsú fajtársa tengődik e világon. Láncra verve, víz nélkül kilökve, legyen szibériai hideg vagy sivatagi hőség. Ennek demonstrálására vegyünk fel ideillő riportokat tv műsorokból, és naponta (akár többször is) nézessük meg vele.
6. Sűrűn fenyegessük meg! A "soha többé nem kapsz enni ilyen finomat"-tól a "beadlak egy lelencházba, ott majd nyivákolhatsz"-ig, a spektrum széles skáláján mozoghatunk. Na és mivel "drága kiskutyánk" pontosan tudja, hogy úgysem tesszük meg, folyamatosan csinálhatunk hülyét magunkból.
7. Ordibáljunk vele! A helyzet nem válik jobbá, viszont mi megkönnyebbülhetünk a kiadott stressztől. Bónuszként végignézhetjük, ahogy kétrét hajtva magát sunnyog el haragunk elől. De legalább egy időre nyugi lesz.
8. Szokjunk rá a nyugtatóra! Váltsunk ki több dobozzal és mindig legyen kéznél, hiszen lakótársunk bárhol képes lesz idegeinkbe férkőzni. Legyen a konyhában, a tv közelében, kertasztalon, kocsiban, kistáskában.
9. Indítsunk gasztroblogot...:-))
