2012. augusztus 23., csütörtök

Paradicsomos rizs




Egyszerű, könnyen összedobható, hidegen és melegen is fogyasztható. Magában és köretként is megállja a helyét.

Hozzávalók:

50 dkg paradicsom
2 dl rizs
1 közepes fej hagyma
1 evőkanál Piros Arany
1 kávéskanál kakukkfű
só, olaj

A paradicsomot kicsit bevágom, és forró vízbe teszem. 1-2 percig főzöm, amíg elkezd a héja leválni. Kiszedem, és ha már nem túl forró, lehúzom róla, kisebb kockákra vágom. A rizst jól átmosom, vízben hagyom. A hagymát felaprítom, és olajon megdinsztelem. Hozzáteszem a paradicsomot, sózom, kakukkfüvezem, félig megdinsztelem. Akkor belekeverem a lecsöpögtetett rizst és a pritamint, mégegyszer megsózom, majd felöntöm másfél-két deci vízzel. Akkor zárom el, amikor még van félujjnyi-ujjnyi szaft a tetején, hogy megszívhassa magát. Én legjobban másnap behűtve szeretem, plusz kevés olajat hozzákeverve.

2012. augusztus 22., szerda

Sztárgázsi egy éven át!





Szeretnél az Aldi háziasszonya lenni egy éven keresztül, mindezt sztárgázsiért? 
Augusztus 23-ától  verseny indul, melyben minden háziasszony kiprópálhatja magát. Három kategóriában lehet jelntkezni: Elfoglalt, Modern és Tradicionális. Akiben van tehát némi exhibicionizmus és még vetéledni is szeret, hajrá! 

Bővebben IDE kattintva olvashatsz róla! 

2012. augusztus 16., csütörtök

Málnalekvár


Nem vagyok nagy lekvárfogyasztó, viszont szeretem, ha kedvenceimből - narancs, málna, szeder, őszi - mindig van pár saját eltevés.



Hozzávalók (3 X 4 dl-es üveghez):

1 kg málna
30 dkg cukor
20 dkg 2:1 befőzőcukor

Az üvegeket és tetőket mosom, majd kifőzöm. A málnára öntöm a cukrot - a befőzőt még nem! -, elkeverem vele, és kis lángon olyan egy órát főzöm. Néha megkevergetem, hogy ne üljön le az aljára a cukor, és hogy a szemek is szétessenek. Mikor látom, hogy összeáll lassan, belemérem a befőzőt, és olyan 15-20 perc alatt készre főzöm. Üvegekbe töltöm, jól rácsavarom a tetejüket, és hagyom kihűlni.


2012. augusztus 14., kedd

Padlizsán rántva



Hozzávalók:

1-2 közepes padlizsán
liszt (nálam graham)
2 tojás
2-3 kanál tej
zsemlemorzsa
3-4 kanál szezámmag
só, olaj

A padlizsánt megmosom. Haját rajta hagyva centis karikákat vágok belőle, a tetejét és az alját kihagyva. Jól besózom, és olyan másfél órát állni hagyom. Elég sok levet ereszt, ezért szűrőbe teszem, és úgy hagyom sózódni, különben elázik. A tojásokat sózom, elkeverem a tejjel, a morzsát pedig a szezámmal. A padlizsánt lisztbe, majd tojásba, végül pedig morzsába forgatom. Közepesen forró olajba dobom, belül puhára, kívül pirosra sütöm. Nem árt konyhai törlőn lecsöpögtetni a felesleges zsírtól, mert a padlizsán előszeretettel szívja meg magát. Ha valaki graham vagy más sötétebb lisztet használna, számoljon vele, hogy a panír is sötétebb lesz kész állapotában.

2012. augusztus 12., vasárnap

Sajtos brokkolifőzelék fokhagymás karajjal


A karaván - brokkoli párosítás régi nagy kedvencem. Most épp főzelékben párosítottam össze őket. Egész jó lett. Szerintem érdemes kipróbálni annak, aki szereti a brokkolit, és még nem kóstolta ebben a formájában.


Hozzávalók:

45 dkg brokkoli - fagyasztott
2 gerezd fokhagyma
8-10 dkg karaván sajt
kb. 4 dl tej
1 bő evőkanál liszt
1 kávéskanál őrölt szerecsendió
2-3 dkg vaj

1 kg karaj
4-5 gerezd fokhagyma
frissen őrölt bors, tetszés szerint
kevés olaj, só

Egy kevés olajban megfuttatom a felszeletelt fokhagymát, ráteszem a brokkolit. Sózom, egyharmadig felöntöm vízzel. Amíg puhul, előkészítem a karajt. Kicsit kiklopfolom, sózom, rászeletelem vékonyan a fokhagymát, egy kis borsot tekerek rá, félreteszem.
Mikor a brokkoli kész, felöntöm tejjel, hogy még kicsit kinnt legyenek a zöldségek, utánízesítem. Egy kisebb edényben felolvasztom a vajat, beleteszem a lisztet, és kicsit megizzasztom, felöntöm olyan decinyi tejjel, szerecsendiózom, és símára keverem. Durvára belereszelem a füstölt sajtot, és addig főzöm kislángon, amíg egyneművé nem válik. Akkor kisebb merőkanalanként elveszek a főzelék levéből, és közepes tejföl sűrűségig elegyítem. Akkor a főzelékhez öntöm és besűrítem vele.
Kevés olajat hevítek, és beleteszem a fűszeres húsokat. Olyan 3 perc alatt közepes lángon mindkét oldal enyhén lepirítom. Feltétként tálalom.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...