2014. július 24., csütörtök

Marhalábszár savanyún





Egy igazán vajpuha, pikánsan savanykás marhahús-étel. Legjobb, ha egy vastagabb lábszár elejét vesszük, akkor 1 kilóból 4-5 szép szelet jön ki. Ha nincs, vegyünk kettőt-hármat, és az inas részt tegyük el pörköltnek.

1000 g marhalábszár (eleje)
4 nagyobb gerezd fokhagyma vagy 1 hagyma
1 evőkanál mustár
pár ág rozmaring
pár szál borsikafű (opcionális)
8-10 szemes bors
1 + 1 nagyobb babérlevél
1 dl főzőtejszín vagy tejföl
1 csapott evőkanál liszt
ecet, só, cukor, olaj

A lábszárat olyan négy centis karikákra vágom. Egy nagyobb serpenyőben kevés olajat hevítek, és és az érmék mindkét oldalát jól lepirítom. Ha ezzel megvagyok, egy lábasba helyezem - lehetőleg olyanba, amiben elférnek egymás mellett. Rávágom a fokhagymát, a tetejükre kenem a mustárt, beleteszem a babért, majd beterítem fűszerekkel. Felöntöm jó decinyi vízzel, és rotyogtatva vajpuhára főzöm- félúton sózom. Ha kész, kiveszem a húsokat, a levet pedig átszűröm. Tejszínt adok hozzá,plusz egy babért - a régit kivettem-, majd olajat, lisztet elkeverek, ezzel besűrítem kissé - sosem pirítom le a rántást csak elkeverem egy kis tálkában a hozzávalókat. Ecettel, cukorral ízesítem. A húst visszateszem, és hagyom, hogy kissé átvegye a savanyú ízt. Jól megy hozzá a tészta, sültkrumpli, vagy a szalvétagombóc felszeletelve, serpenyőben, kis olajon két oldalán lepirítva


2014. július 22., kedd

Kelkáposzta leves húsgombóccal





Hidegebb napokra egy kis lélekmelegítő, akár mára is. Nagy adag, bőven lehet belőle kanalazni...

1 kisebb sötétzöld kel
100-150 g füstölt, húsos szalonna
5-6 szem krumpli
1.5 dl tejszín
só, köménymag
2 citrom leve

500 g sertés darálthús
jó 1 dl rizs
1 nagyobb fej hagyma
1 tojás
1 kisebb csomó petzöld
só, bors

liszt, olaj

A káposztát laskára vágom, a krumplit pedig kockára. Egy lábasba teszem, a kisebb csíkokra vágott szalonnával együtt. Sózom, köményezem, és szépen felöntöm vízzel, számítva arra, hogy még a gombócok is beleférjenek - de azért ne túl sokkal, nehogy híg legyen. Mikor félig főtt, beleteszem a gombócokat.

 Ezekhez a darálthústba keverem az apróra vágott hagymát és petrezselyem zöldet, a tojást és a enyhén előfőzött, már legalább langyosra hűlt rizst. Sózom, borsozom. Jól összedolgozom, majd kicsit állni hagyom. (Lehet akár a leves feltétele előtt is összeállítani.)

 Pici gombócokat formálok, és a félig főtt káposztához teszem. Együtt kifőzöm. Ha kész, berántom - persze lehet habarni is. A végén hozzáadom a tejszínt és a citromlevet.

2014. július 13., vasárnap

Vörösboros szilvaleves habarás nélkül





Számomra a legfinomabb gyümölcslevesek egyike. Viszont valóban jó szilva kell hozzá. Szerintem teljesen mindegy milyen fajta, lényeg, hogy legyen mélysége az ízének. Egy titka van; nem higítom túl. Kap egy kis vörösbort  még az elején, és tejszínt a legvégén. Se rántás, se habarás, csak egy rövid mixelés, és kész.

1 kg szilva
1-1.5 dl vörösbor
1 dl víz
1.5-2 dl tejszín
1 citrom reszelt héja
1 vastagabb citrom karika
2 csomag vaníliás cukor
kb. 4 evőkanál kristálycukor
1 rúd fahéj
2 csipet só

A szilvát magozom, és nagyobbakra aprítom. Rászórom a cukrokat és a sót, ráreszelem a citromot, amiből egy karikát is belenyomok, a fahéjjal együtt. Meglocsolom  borral és vízzel, és lefedve összefőzöm. Kiveszem a szilva egyharmadát, a többit botmixerrel pürésítem. Felöntöm tejszínnel, és a kivett szilvát visszatéve összerottyantom. Ha kell, még utánízesítem.


2014. június 28., szombat

Túróhabos-meggyes rakott palacsinta





A palacsintatésztát már nem közlöm le, de akinek nem lenne receptje ide kattintva talál.

A töltelékhez kb. három marék meggyet kimagoztam, feleztem, megszórtam olyan két kanál cukorral, fél üvegcse rumaromával. Hagytam állni.

A 25 deka tégelyes túrót - mehet bele több is - kikavartam 2 tojás sárgájával, egy citrom reszelt héjával, egy vaníliacukorral és a rumaroma másik felével. A két tojás fehérjét 10 deka cukorral keményre vertem, ezt a túróhoz kevertem. A kisült palacsintát (kb. 12-13 darabot) megkentem a túrókrémmel, elpötyögtettem meggyel - ezt leszűrtem előtte -, feltekertem.

Kettévágva őket egy kivajazott kerámiába tettem, közepes lángon olyan háromnegyed óra alatt átsütöttem. Tálalás előtt porcukorral megszórtam.

2014. június 27., péntek

Lecsós tarja




Amolyan téli-nyári eledel. Én frissen szeretem hozzá készíteni a lecsót. Üveges, eltett, vizes lötty szóba sem jöhet. Azt tartsuk meg szépen a menüs konyháknak...

...és mivel szerintem lecsót készíteni mindenki tud, nagy receptleírásra nincs szükség - azért, ha valaki elsőáldozó, és kérdése merülne fel, iszom minden szavát.

Egy szép szelet csontos tarjára számítok kb, egy hagymát, másfél nagyobb tv paprikát, 3 normál paradicsomot és 4-5, jó fél centisre szelt vékony szál paraszt kolbászt. Fűszerezésnek egy csapott evőkanál Piros Aranyat.

 A tarjákat enyhén kiklopfolom, a hártyákat bevágom. Sózom, borsozom, bekenem fokhagymaporral, kicsi olajjal. Zacsiba teszem, aztán be a hűtőbe. Szeretem legalább egy órára állni hagyni.

 Kevés forró zsiradékban mindkét oldalát megkapatom. Kislángra veszem, és lefedve párolom olyan 20 percig. Akkor hozzáteszem a vatagabbra szelt hagymát, hosszában negyedelt paprikát és a szintén négybe szelt paradicsomot, kolbászkarikákat és a Piros Aranyat. Kicsit sózom, és finoman átkavarom. Lefedve hagyom puhulni, félúton vizet adva hozzá, mert elfővi a szaftját.

 Karikára vágott sültkrumplit készítettem hozzá, amit kivéve jól megfűszereztem. (só, bors, paprika, fokhagymapor, majoranna.)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...