Szardíniás spagetti

Szakállas kis recept ez már, viszont néha előveszem. Erősebb aromájú, így jobban passzol az őszi/téli menübe. Olyan huszonéve kóstoltam először egy osztrák ismerősünknél, és ott helyben fejembe mászott a receptje. Annyit változtattam rajta, hogy ketchup helyett magam főzök alapot neki. 

Hozzávalók:

400 g egész darabos paradicsomkonzerv

3 x 90 g töltösúly paradicsomos szardínia (itt Hamé Ocean)

1 nagyobb hagyma

1 kisebb zeller

3 gerezd fokhagyma

1,5 dl száraz vörösbor

1 teáskanál mustár

2 x 1 kiskanál kakukkfű vagy oregano

1 evőkanál cukor

olivaolaj minden mennyiségben

só

250 g spagetti

parmezán a tetejére (opcionális)

Először a paradicsomszósz alapot készítem el; olivaolajon meghuzatom a megpucolt, kettévágott hagymát, és a vastagabb karikákra vágott zellert. Megszórom cukorral, és hangyányit lekaramellizálom. Sózom, hozzáöntöm a paradicsomot. Kissé összetördelem, és megszórom kakukkfűvel. Lefedem, és olyan 20 percig kisebb lángon hagyom összerottyanni. Akkor leveszem róla a fedőt, és közepes lángon, néha megkavarva sűrűbbé főzöm. Kiszedem belőle a zöldségeket.

Egy másik edénybe olivaolajon meghuzatom a szeletekre vágott fokhagymákat. Ráöntöm a szószt, elkeverem benne a mustárt, majd felöntöm a borral, megszórom kakukfűvel. Pár perc alatt nagyobb lángon összefőzöm. Hozzáteszem a szardíniákat, és fedő alatt jól átmelegítem.

Tálalásnál lehet a spagetti tetejére halmozni, és parmezánt reszelni rá vagy teljesen összekeverni a tésztával, ki hogy szereti.

Nagyi krumplisalátája

Más néven sváb krumplisalátaként is ismert. Jellegzetessége, hogy a salátát síma vizes marinád helyett levesalappal öntik fel, és pirított szalonnakockával dúsítják.

Hozzávalók:

1000 g burgonya

2 fej lilahagyma

125-150 g apró kockára vágott füstölt kolozsvári szalonna

1 csésze hús-vagy zöldségleves (hiányában 1 leveskocka + víz)

1 teáskanál mustár

3 evőkanál 10%-os ecet

1 bő evőkanál cukor

só, bors

A krumplt héjában megfőzöm. Ha kihűlt, meghámozom, és kisebb kockákra vágom. A hagymát is felaprítom, elkeverem a krumplival, ahogy a lepirított bacont is. Jól megsózom, borsozom, hozzáadom a mustárt.

Ha nincs levesem, akkor egy csésze forró vízben feloldok egy leveskockát. Beleteszem a cukrot, ecetet, jól elkeverem, és a krumplira öntöm. Elkeverem. Megkóstolom. Valószínűleg sótlan lesz, úgyhogy utánsózom. Hűtőbe téve jól összeérlelem - vagyis nem árt éjszakára békén hagyni, vagy ha estére készítem, akkor napközben hűtöm be.

Snidlinges pogácsa

Nagyszerű kis vendégváró, sör - és borkorcsolya. A tésztája nagyon könnyed, leveles. Viszont pepecselős az összeállítása, úgyhogy csakis azoknak ajánlanám, akik szeretnek a konyhában molyolni. A snidling és a tetején lévő erősebb aromájú sajt kellemes egységet alkot, a dió ropogóssá teszi. Sóigényes!

A tésztája nagyon egyszerű, ha bárki növelni vagy csökkenteni szeretné a mennyiséget, könnyűszerrel átalakíthatja, egyszerűen ossza el a kívánt mennyiséget három felé; harmad liszt/vaj/túró. Az itt leírt adag tökéletes arra, hogy kikísérletezhessük a nekünk elegendő mennyiséget, sütőidőt, etc.. 

Hozzávalók:

250 gr liszt

250 gr tégelyes túró

250 gr vaj (esetleg margarin)

1 teáskanál só

1 szép csomó snidling

50-60 gr erősebb aromájú, érett, kemény sajt

pár szem dió

1 tojás a tetejére

A lisztet elkeverem a sóval, majd eldolgozom a félpuha, kockára vágott vajjal, és végül a túróval. (Nem kell bele több liszt!) Nagyjából téglát formázok, és folpackba tekerem. Hűtőbe teszem egy órára. Fél centi vastag téglalapot nyújtok belőle, és elosztom rajta a felaprított snidlinget, ügyelve, hogy a végeire is jusson, sózom. Mintha piskótatekercset csinálnék, szorosabban feltekerem (inkább hosszú legyen, mint dagi). Középen kettévágom. Egymásra helyezem, úgy hogy az egyik vége, a másik vágott közepére essen. Kissé lenyomkodom tégalappá, folpackba teszem, és fél órát pihentetem a hűtőben. Kivéve, 45 fokos szögben elfordítom (ettől, az ellentétes tekeréstől fog szépre nőni.). Újra félcentisre nyújtom, feltekerem, kettévágom, egymásra fordítom, ellapítom, folpacka bugyolálom, hűtőbe teszem fél órára. Addig előmelegítem a sütőt 180 fokra.

A sajtot nem reszelem, hanem késsel felaprítom. Mikor félig-meddig kész, hozzáaprítom a diót. A tésztát félcentisre nyújtom, lekenem a felvert tojással, és három centi átmérőjü pogácsaszaggatóval kiszúrom őket. Tepsire teszem - nyugodtan lehet közelebb egymáshoz, mert csak felfele nő -, és egyenként diós sajtot teszek a tetejükre. Kissé megsózom, sütőbe teszem. Nekem húsz perc kellett ahhoz, hogy pirosak legyenek. Lehet sütni nyugodtan pirosabbra kicsit, nem fog kiszáradni. Viszont a hidegebb sütő árthat neki. 

A vajas tésztáknak az a titkuk, hogy hideg tésztát kell meleg sütőbe pakolni. Ha meleg a tészta, és hideg a sütő, a vaj egyszerűen kifolyik a liszt alól. Szóval, ha másik tepsit is készítünk elő, fontos, hogy hideg helyen pihenjen addig, amíg nem tesszük be sütni.

Töltött csirkecomb

Hozzávalók:

2 nagy csirkecomb farrésszel

1 nagyobb fej hagyma

2 zsemle

3 kisebb csiperke (opcionális) 

1 darab csirkemáj (opcionális)

1 tojás

1 csomó petrezselyemzöld

1-2 gerezd fokhagyma vagy kevéske por

majoranna

só, bors

olaj vagy zsír

A combokat bedörzsölöm sóval, és egy bő óráig sózódni hagyom. A hagymát szálasra vágom, zsiradékon lepirítom a felszelt gombával együtt. A zsemlét széttépkedem, vízben kissé megáztatom. Jól kinyomkodom és a gombás hagymához keverem, az apróra vágott petrezselyemzölddel együtt. Sózom, borsozom, és áthevítve kissé hagyom, hogy lekapja. Persze folyton kevergetem. Ez max 4-5 percet vesz igénybe. A tűzről levéve, ha kicsit kihűlt a massza, jól elkeverem a tojással és az elkapart csirkemájjal.

A combok bőrét a gerincnél késsel kissé felszúrom, majd egyik ujjamat bedugva, ide-oda mozgatva, egészen az alsócomb végéig fellazítom a bőrt. Kanalanként lassan belenyomkodom a tölteléket a zsebbe, majd a bőr külsején letolom egészen ameddig tudom. A végét egy fogpiszkálóval finoman lezárom. Megszórom majorannával, alul bedörzsölöm kicsit fokhagymával.

Kizsírozott tálba teszem, közepes lángon, kétszer-háromszor saját zsírjával locsolgatva pirosra sütöm. Inkább alsó rácson készítem (kivéve a gázt), mert így nem ég meg a teteje.

Étel a falon

Lelki szemeimmel látom, ahogy a cím olvastán sokak előtt filmként lepereg egy spenóttól zöldben pompázó fal, pár, al dente tesztelést túlélő kornyadt spagettiszál vagy akár a már unalomig szétgagelt palacsinta dobálós mutatvány maradványai. 

Persze, juszt sem erről lesz szó! Az a nagy helyzet, hogy van ám - persze tőlünk nyugatabbra -, egy irányzat, amely egy ideje igencsak kezd külön életet élni. Food painting a becses neve. Magyarán, szó szerint étel festészet, de ez annyira fogcsikorgatóan erőltetett, hogy inkább hagyom az eredetit.

Ugye, csendéletet már mindenki látott. Általánosságban, azon képek megnevezésének összességét jelenti, amin egy téren belül tárgyak, virágok, növények, ételek, italok - jellemzően "holt tárgyak" - kerülnek bemutatásra. (Nálunk igazából a virágcsendélet az, amelynek külön megjelöléssel szoktak adózni.) A képlet; egy - többnyire abrosszal leterített asztalon - gyümölcstál, kenyér sajttal, esetleg valamilyen sült vagy vad, italként leginkább vörösbor, néhol sütemények. A körítés; horgolt terítőcskék, ón-, réz-, porcelán-, üvegtálak. A színvilág visszafogott, és az embernek az az érzése, mintha egy elsötétített szobában festették volna. Nincs igazából se fény, se vibrálás. Elnézegeti az ember, de eszébe sem jut ez alapján kívánósnak lenni, és vásárolni rohanni, netán szájtátva elbámulni azon, hogy a máriába is csinálhatták!

De ahogy változnak a korok és ízlések, úgy változik a festészet is. Mára már ez az ódon hangulat tovatünt. Egyszerűen divatja múlt. Az áporodott levegőt üde szellő járja át, tág ablak nyílt a világra. Sokkal bővebb és merészebb a témaválasztás, így nemcsak maguk az ételek, hanem a hozzájuk kapcsolódó tárgyak is megjelennek. Pl. ketchupos üveg, csipszes zacskók, csokipapírok, mosogatószerek etc.. A helyszín is bővült - ide kattintva Bernardinál is látható - konyha, hűtőpult, illetve az asztal sem direkte, tudatosan és látványosan asztal, inkább egy hely amin a tárgy megjelenítődik. 

A kirobbanó frissességhez - sok szinte happening-szerű -, nem kis technikai tudás is párosul. És valahogy felmerül a kérdés; vajon a hiperrealizmus választotta a food paintinget, vagy a food painting vívott ki magának akkora figyelmet, hogy egyre több hiperrealista festő teszi palettájára. Mindenesetre összekapcsolódtak.

Azért meg kell említeni, nem csak fotószerű képek léteznek, de talán ez a leglátványosabb. Csak egy pár képet tettem ki, és egy pár festőt soroltam fel - a kép alatti nevekre kattintva megnyílnak a weboldalak -, de a lista ennél jóval bővebb! Azért őket választottam, mert ők vannak leginkább hatással rám. Ha viszont valakit mélyebben érdekel a téma, angol nyelven elég információt talál róla.

Tjalf Sparnaay

Mary Ellen Johnson

Luciano Ventrone

Roberto Bernardi

Luigi Benedicenti

Pamela Michelle Johnson

Ralph Goings

Carol Gillott