2012. szeptember 29., szombat

Magvas császárzsemle


Jó régen nem sütöttem semmit, amit gyurmászni kéne. Kicsit kísérleteztem ma az anyagokkal, mert mindig olyat szeretnék, ami belül könnyed, kívül enyhén roppanós. Na ez nem az. Ehető, de messze nem az a minőség amire vágyom. (Sóval nem spórolni, mert rém ízetlen lesz!)



Hozzávalók:

30 dkg liszt
5 dkg graham liszt
2,5 dkg élesztő
1 evőkanál olaj
1 jó kávéskanál só
2,5 dl langymeleg víz
1 evőkanál lenmag
1 teáskanál szezámmag


Először az élesztőt morzsolom a tálba. Kevés vízben feloldom, majd a többit is hozzáöntöm. Belemérem a többi hozzávalót, és jól kigyúrom. Letakarva 30 percet kelesztem. Begyújtom a sütöt 200-220 fokra, melegedjen, míg formázom a zsemléket. 
Enyhén lisztezett felütre húzom a tésztát. Egy vaskos pizzává nyomom. Középen kettévágom, majd mintha igazi pizzát szelnék, 3-3 részre vágom (szóval 6 "pizza szeletet" kapok). Úgy formázom gömbbé a két kezemmel, hogy folytonosan körbehaladva belűlről kifelé alágyömöszölöm a széleit. A munkafelületre téve lapos kerekké nyomkodom, a széleket a tenyerem külső éleivel egyenletessé formázom. Akkor egy kanál élével középről kifelé 5 félkörívet nyomok. Sütőpapíros lemezre teszem. Megkenem egy kis vízzel, megszórom magokkal, és újra 10 percet hagyom kelni. 15 perc alatt enyhén piroskásra sütöm. Rácsra teszem hűlni.



2012. szeptember 28., péntek

Almaszósz


Mint látszik mostanában az egyszerűbb kajákra bukom. Igazság annyi, hogy se időm, se kedvem "értelmeset" főzni. Persze ezeknek is megvan a maguk szépsége...



Hozzávalók (kisebb adagra):

3 alma
1 karika citrom
negyed citrom leve
2-3 csipet só
3 kanál cukor
darabka fahéj
decinyi tejszín
olaj, liszt

Az almákat nagyjából meghámozom, csumázom, és "felkockázom". Annyi vízzel öntöm fel, amennyi háromnegyedig ellepi. Sózom (ez kell, hogy kihozza az ízeket, nélküle lapos), cukrozom, hozzáteszem a fahéjat, citromot és a levét. Pár perc alatt felfőzöm. Ha puha az alma, beleöntöm a tejszínt és kanálnyi lisztet kevés olajjal elkeverve besűrítem. Ha kell utánízesítem. 


2012. szeptember 21., péntek

Paradicsomleves húsgombóccal



Kicsit macerás. Mert. Mert marhával az igazi, de annak van egy kevésbé jó tulajdonsága. Vagy hirtelen, kevés ideig készíti az ember, és akkor puha marad, vagy (pl. pörkölt, gombóc) emberesen nekiáll, és akkor jó időbe telik mire elkészül. Ma arra a következtetésre jutottam, hogy ezt úgy lehet megelőzni, ha a rizst teljesen előfőzöm, a hagymát pedig lereszelem vagy extra apróra vágom (esetleg hagymakrém). Ha így gyúrom össze, és olyan 8-10 perc alatt fedő alatt hirtelen átpárolom, vajpuha marad. Ez Csak marhára áll, a többi húst nyugodtan lehet szokás szerint készíteni.  


Hozzávalók

A gombóchoz:

25 dkg darált marhahús
1 jó dl rizs
1 fej hagyma
1 tojás
1 csapott evőkanál bazsalikom
pár tekerés frissen őrölt bors egy jó teáskanál só
+ 1 teáskanál vegeta és só a főzővízbe

A szószhoz:

500 gr paradicsomlé
1 fej hagyma
1 kis darabka zeller
1 csapott evőkanál bazsalikom
kb. 1 bő evőkanál só és 4-5 evőkanál cukor
+1 evőkanál liszt és 2-3 evőkanál olaj a rántáshoz

A rizst előfőzöm, leszűröm, hideg vízzel átmosva kissá lehűtöm. Hozzákeverem a húshoz, ahogy a (nagy lyukon) lereszelt hagymát, tojást és a fűszereket is. Vizes kézzel gombócokat formázok belőle, majd olyan másfél-két liternyi sózott, vegetázott, forrásban lévő vízbe teszem. Közepes lángra véve, fedő alatt kb. 8-10 perc alatt készre főzöm. Midig van egy kisebb utója gombóc a végéről, azt kiveszem, kettészelem és megnézem kész-e? Ha nem, még kicsit főzöm.
Amikor a gombócoknak felteszem a vizet, akkor egy lábasba öntöm a paradicsomlevet. Hozzáteszem a hagymát, zellert, sót, cukrot. Lefedem és hagyom főni.
Mikor a gombóc kész, kiszedem, és félreteszem. A főzőléből  jó 5 decit átmerek a paradicsomba. Akkor zárom el, mikor a hagyma megfőtt. Ekkor lisztből, olajból rántást készítek és besűrítem vele a lét. Beleszórom a bazsalikomot, és ha kell utánízesítem. Belepakolom a gombócokat is. (A zöldségeket benne lehet hagyni teljes hűlésig, és csak akkor, illetve tálalásnál kiszedni.)


2012. szeptember 18., kedd

Almás-fahéjas palacsinta



Hozzávalók:

Tésztához:

20 dkg liszt
1 tojás
2 dl tej
2 dl víz
1-1 csipet só és cukor
olaj
3 kisebb, savanykás alma


Szóráshoz:

1 teáskanál őrölt fahéj
1 csomag vaníliáscukor
1 csésze porcukor
+ egy kis extra porcukor a legtetejére

olaj a sütéshez

A lisztet, tojást, olajat, sót, cukrot kevés vízzel símára keverem, majd lassan felengedem a maradék folyadékkal. Legalább egy órára hűtőbe teszem. Mielőtt sütni kezdeném, meghámozom az almákat, és a nagyobb lyukat véve belereszelem. Elkeverem. Egy nagyobb teflont csapott evőkanálnyi olajjal jól felhevítek. Belemerek egy merőkanál tésztát, majd mindkét oldalon kisütöm. Tálalásnál háromszögbe hajtom és megszórom vaníliáscukor, porcukor és fahéj keverékével. A hatás kedvéért még egy kis  porcukrot szórok a legtetejére.



2012. szeptember 14., péntek

Rozmaringos-gombás spagetti


Többnyire petrezselyemzölddel kapcsolják össze a gombát, gombaszószt, pedig...rozmaringgal talán még jobb! Illetve ehhez a tésztához, natúron elkészítve tuti!:))


Hozzávalók:

20-25 dkg spagetti (itt DW)
50 dkg csiperke
2 közepes fej hagyma
2-3 ág rozmaring
só, olaj, bors

A spagettit kifőzöm, leszűröm. A hagymát felkockázom, és olajon megpárolom. Hozzádobom a (lehetőleg) szárastól felszeletelt gombát. Sózom, borsozom. Ha félig kész, belevágom a rozmaringlevelek felét. Nem teszem vissza a fedőt, hagyom elfőni a levét. Mielőtt elzárnám, beleforgatom a megmaradt fűszert. Összekeverem a spagettivel.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...